A Good Times már a második közös szerzeményük, minimalista klipet is forgattak hozzá, ami jól visszaadja a dal hangulatát.


Hangácsi Márton szerencsére nem bír leállni, és folyamatosan új dalok és klipek születnek az ötleteiből. 2023 végén jelent meg TüköReflex című stúdióalbuma, amelyről több szerzemény is rádiós kedvenc lett. Nyár elején kijött Néró című trackje, most pedig a főként az Irie Maffia és a Kelemen Kabátban zenekarokból ismert JumoDaddyvel (azaz Horváth Gáspárral) közös dallal rukkolt elő.

„Évek óta köt össze minket egy – alkalmanként örömzenéléssel átszőtt – barátság. Miután mindketten elfoglaltak vagyunk a saját produkcióinkkal, a közös dalokat kizárólag a vakációszerű fun találkozás felől közelítjük meg” – mesélte Marci.

– tette hozzá, és elárulta azt is, hogy a mostani dal megírása régóta húzódott: tavaly márciusban találkoztak, hogy ötleteljenek, de aztán ez végül nem jött össze. „Jártunk egyet a piacon, bontottunk egy pezsgőt és más irányba indultunk” – emlékezett vissza. De másnap reggelre mindkettőjüknek megtetszett az ötlet, amit éjszaka összeraktak, így erre kezdték el felépíteni a tracket, majd megszületett a szám.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!