Szerda este 11 órakor folytatódott az Országgyűlés működését, a képviselők jogállását és a házszabályt érintő módosításokról szóló általános vita, amelyet délelőtt, a vezérszónoki felszólalásokat követően napoltak el.

Mátrai Márta (Fidesz) kifejtette, a változtatások - az ellenzék állításaival ellentétben - nem jelentik a képviselői jogok korlátozását, csupán keretbe kívánja foglalni a rájuk vonatkozó magatartási normák korlátait. Hangsúlyozta, minderre nem lenne szükség, ha minden törvényhozó értő módon használná jogosítványait, az ellenzék azonban gyakran trágársággal, akadályoztatással és fenyegetéssel lépi át a képviselők parlamenti beszédjogát, ami félelmet, felháborodást vált ki az állampolgárokból.

Mátrai Márta szólt arról is, a képviselőknek megjelenésükben, nyelvhasználatukban és viselkedésükben is példát kell mutatniuk a törvényhozással szembeni tisztelet fenntartása érdekében.

Ki kell jelölni azokat a határokat, amelyek nem léphetők át az Országgyűlés tekintélyének védelmében

- mondta, majd példaként említette, hogy nem vezetne semmi jóra, ha a kormányoldal táblaháborúba kezdene az ellenzékkel.

Kiemelte, a most tárgyalt javaslatok ezért felsorolják azokat a magatartási formákat, amelyek a figyelmeztetésnél szigorúbb intézkedéseket indokol. Az előterjesztések emellett előzetes bejelentkezéshez kötnék a képviselők közintézményekben történő tájékozódását annak érdekében, hogy az ne zavarja ezen intézmények működési rendjét.

Mátrai Márta aláhúzta, az ellenzék a politikai garázdálkodást is a képviselői beszédjog részeként kommunikálja, ugyanakkor tudniuk kellene, hogy tájékozódási, ellenőrzési jogkörük időben és térben sem korlátlan, hiszen a közintézményekbe lépve sem állnak a törvények felett.

Jakab Péter elfoglalta Orbán Viktor parlamenti székét

Kövér László házelnök figyelmeztetésére sem volt hajlandó egy ideig elhagyni azt.

Balczó Zoltán (Jobbik) felszólalásában azt mondta, ugyan eddig egy ellenzéki képviselő trágár táblája sértette leginkább a Ház méltóságát, de szerinte ehhez hasonló szellemi trágárságnak tekinthető több kormánypárti politikus felszólalása is. Példaként hozta, hogy egy államtitkár bevándorláspárti egyesületnek nevezte a Jobbikot.

Demeter Márta (LMP) szerint a kormány makacs titkolózása vezetett oda, hogy az ellenzéki képviselőknek a közintézményekben kell tájékozódniuk.

Az előzetes bejelentkezés bevezetése ebben a helyzetben arra alkalmas, hogy az ellenzéki képviselők fogadását valamilyen indokból elutasítsák, elhalasszák

- tette hozzá.

Szilágyi György (Jobbik) azt mondta, hogy az ellenzéket megpróbálják kizárni abból, hogy gyakorolhassák a népképviseletet. A kormányzat azokat a választókat akarja kizárni, akik az ellenzékre szavaztak - tette hozzá.

Hohn Krisztina (LMP) kijelentette, a javaslat akkor lenne pontos, ha társulna hozzá egy etikai kódex, amiben megneveznék, hogy melyek azok a szavak és kijelentések, amelyek nem hangozhatnak el az ülésteremben. Megjegyezte, attól tart, hogy olyan megszólalásokért is ki fognak tiltani képviselőket, amelyek nem feltétlenül obszcénak.

A vitában többször szót kérő Bősz Anett (független) egyik felszólalásában azt mondta, hogy a törvény olyan gumiszabályokat ad a kormány kezébe, amikkel bosszúhadjáratot lehet folytatni az ellenzék ellen.Mátrai Márta - az ellenzéki kritikákra reagálva - hangsúlyozta, az országgyűlési szabályok egyformán vonatkoznak a kormánypárti és ellenzéki képviselőkre.

Korózs Lajos (MSZP) arról beszélt, hogy a kormánypártok elvették annak a lehetőségét, hogy értelmes vitákat lehessen folytatni a parlamentben.

Bányai Gábor (Fidesz) azt mondta, hogy

az Országgyűlés eljutott egy határig, a falig elmentünk. A törvény lehetőséget ad arra, hogy a képviselők megálljanak egy pillanatra és eldöntsék, hogyan fognak viselkedni.

Mesterházy Attila (MSZP) feltette a kérdést, hogy mekkora felzúdulás lett volna a jobboldali padsorokban, ha a Horn- vagy a Gyurcsány-kormányok idején egy hasonló előterjesztéssel állt volna elő a baloldal.

Tordai Bence (Párbeszéd) egy saját, évekkel korábbi felszólalását idézte, amelyben azt állította a kormánypártokról, hogy rombolják az Országgyűlés tekintélyét.

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) azt kérte számon, hogy miért nem napközben zajlott a teljes vita, miért hajnalban kell elmondaniuk a véleményüket.

A vitához szintén több alkalommal hozzászóló Böröcz László (Fidesz) kijelentette, a törvényjavaslat arról szól, hogy normális hangnemet kell megütni a Házban és el kell hagyni a sok esetben trágár és útszéli stílust.

Harangozó Tamás (MSZP) felszólalásában úgy fogalmazott, normálisan működő demokratikus országokban a parlamenti frakciók közösen fogalmazzák meg a házszabályt, hasonlóan a választási törvényhez és az alkotmányhoz.

Boldog István (Fidesz) hangsúlyozta, az ellenzéki felszólalók hosszú sora azt mutatja, hogy az obstrukciónak, ellenzéki tiltakozásnak is megvan a helye.

Az ellenzék órák óta mást sem tesz, csak elmondja a véleményét, és erre akkor is megmarad a lehetősége, ha elfogadják a most tárgyalt előterjesztéseket

- tette hozzá.

Kocsis Máté kitart a drákói szigor mellett

Nem tervezik a tervezett büntetési tételek enyhítését.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!