Korábban mi is beszámoltunk a Csókakőn történt kutyatámadásról, aminek egy kétéves kislány volt az áldozata. Az első hírek szerint a gyereknek rontó rottweiler egy családi ház hiányos kerítésén át szabadult ki az utcára, így történt a baj.

A Blikk most azt írja,

a kutya gyakorlatilag édesanyja karjaiból tépte ki a kislányt, miközben a nagymamától tartottak hazafelé.

A lapnak a helyi polgárőrség elnöke, Ábele Márton nyilatkozott, és azt mondta: a helyiek azonnak a segítségükre siettek.

"Mindenféle eszközzel próbálták leszerelni az állatot, de sokáig hiába próbálkoztak",

elevenítette fel a történteket.

"A szemtanúk elmondása szerint a kislányt szó szerint kitépte az édesanyja kezéből a kutya, majd marcangolni kezdte. A fején és a mellkasán is megsérült szegény."

Kiderült az is, mi történt a szörnyűséget megelőző pillanatokban.

A kutyát épp meg akarták etetni, amikor valószínűleg meghallotta a gyerekhangot az utcán, így kiszökött a kenneljéből. Bár a gazdája azonnal utánarohant, nem hallgatott rá, sőt: őt is megharapta a lábán és a kezén.

Az állat egy idő után megnyugodott, majd elengedte a kisgyereket, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Mentőhelikopter vitte őt a kórházba, a kutya gazdájáért mentő jött. A Blikk úgy tudja, a kislányon egy több mint hétórás műtétet hajtottak végre, most kómában fekszik, az állapota pedig válságos.