Hatodik napja tart a sztrájk a Hankooknál, és nemhogy alábbhagyna a Dunaújvárosban működő gumiabroncs-gyártó cég munkásainak lelkesedése, csak még elszántabbak lettek - ez derül ki abból, amit Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke elmondott a Mércének. Egyre többen csatlakoznak a dolgozók közül a munkabeszüntetéshez.

Rácalmás, 2015. május 20. Elkészült gumiabroncsokat ellenõriznek a Hankook rácalmási gyáregységében 2015. május 20-án. Befejezõdött a gyár bõvítésének harmadik üteme, az összesen 313 millió eurós (mintegy 94 milliárd forintos) beruházás révén 950 új munkahely jött létre és 19 millió abroncsra nõtt a rácalmási üzem éves gyártókapacitása. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

"Dolgozz, mongol" - így zajlik a sztrájk a Hankooknál

Nem tudtak megegyezni a bérekről, így még mindig tart a munkabeszüntetés.

A cég nemcsak hogy elzárkózik a tárgyalások elől a szakszervezet szerint, de jogsértéseket is elkövet szerintük. A vállalat állítólag nem hajlandó együttműködni az érdekképviselettel, pedig a sztrájktörvény erre kötelezné a céget.

És hangosbemondón keresztül riogatják, zsarolják a dolgozókat is, meg olyan sztrájktörőket vet be, akik nincsenek is szerződéses viszonyban a Hankookal, legalábbis a szakszervezet erről számolt be.

Ha nem fejezi be ezeket a cég, akkor a szakszervezet hamarosan jogi eljárást indít a vállalattal szemben.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!