Kihallgatta a rendőrség azt a hét dél-koreai turistát, akik május 29-én a Hableányon utaztak. A túlélők beszámolóiból kiderült, hogy a Hableány utasai két nagy lökést éreztek, de a második már teljesen befordította a vízbe a hajót - írja az Index.


Egy másik túlélő arról beszélt, hogy az ütközés előtt a Viking Sigyn utasaival még a szemkontaktus is megvolt.

Az elsődleges szakvélemény szerint 21:04-kor a Viking radarján feltűnt a Hableány hívókódja, vagyis szállodahajó kapitányának látnia kellett az előtte haladó városnéző hajót. Az előzést viszont csak akkor kezdhette volna meg, ha a Hableány kapitányáról visszajelzést kap

- mondta az Indexnek az elhunyt matróz családját képviselő Magyar György Ügyvédi Iroda munkatársa, Balogh Szabolcs.

Ez viszont valószínűleg nem történt meg. Habár a szállodahajó vészjelző rendszere másfél perccel az ütközés előtt hangjelzést adott le, hogy a másik hajó túl közel van, de nem történt semmi.

A szakvéleményből arra lehet következtetni, hogy a szállodahajó kapitánya nem is vette észre, hogy maguk alá gyűrték a Hableányt. Nem tudta kezelni a helyzetet. Hiszen nem félrehúzódott, hanem több száz métert haladt a folyó folyásának ellentétes irányába

- nyilatkozta a lapnak Gulyás Krisztián.

Dr. Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető cég ügyvédje is azt mondta, hogy ki volt kapcsolva a Viking közelségriasztója a tragédia idején.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!