Vádat emeltek a májusi dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitánya ellen a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás harmincöt rendbeli elmulasztásának bűntette miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajó hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta a víz alá. A Hableány elsüllyedt. A sétahajón 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok, egyet még keresnek.

hirdetés

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség közleménye szerint

a 64 éves ukrán kapitány figyelmetlen volt, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, nem tartotta meg a biztonságos távolságot, és nem adta le az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést.

A vádlott emellett nem tett eleget az adott helyzetben tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének - írták.

A vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönre a férfit, és 9 évre tiltsa el a vízi járművezetéstől abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról - áll a közleményben.