2014-ben a Colorado folyó 16 év után először érte el az óceánt. A gátak és terelések miatt a folyó a legtöbb évben nem jut ilyen messzire, az utóbbi időkben pedig a hőmérséklet és csapadékmennyiség változása miatt még kevesebb a víz a Coloradóban. Egy friss tanulmány alapján minden 1 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedés hatására 9,3 százalékkal csökkenhet a folyó vízfolyama - írja az Ars Technica.

Mivel a klímaváltozás rengeteg tényezőre hat, nehéz megállapítani, hogy a folyók pontosan hogyan is alakulnak majd át, ez pedig különböző számításokat eredményez. A Chris Milly és Krista Dunne, az Egyesült Államok Földtani Társaságának munkatársai által vezetett csapat szerint ezen eltérések miatt az is bizonytalan, hogy az átalakuló folyók miként fognak hatni az emberekre, a gazdaságra és az élővilágra.

Kép: Getty Images

A kutatók 1912-től kezdődően begyűjtött adatokat használtak fel, hogy létrehozzanak egy számítógépes modellt. A szakértők arra jutottak, hogy a hómennyiség csökkenése és a párolgás növekedése különösen súlyosan hat a Coloradóra.

A különböző klímamodellekkel számolva a csapat azt is megállapította, hogy a jelenlegi felmelegedés üteme mellett 2065-re 19-31 százalékkal eshet vissza a vízfolyam, jobb esetben pedig 14-26 százalékos csökkenés lesz tapasztalható.

A kutatók bíznak benne, hogy módszerükkel más folyókat is megvizsgálhatnak majd.

A Colorado nagyjából 2330 kilométeres hosszával a világ 50 leghosszabb folyója közé tartozik, megközelítőleg 40 millió ember számára biztosít ivóvizet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!