A MÁV-HÉV vezetői hibáztak, ami most a budapestieken csattan - mondja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke, aki szerint emiatt meneszteni kellene a vezetőket.


Január 8-tól 78 helyett csak 74 HÉV áll majd forgalomba, ami járatritkítást jelent - erről elsőként Népszava számolt be. A MÁV-HÉV Zrt. tervei szerint a napi 116 ezer utast szállító szentendrei vonalon ritkábban járnának a HÉV-ek csúcsidőben és azon kívül is, kivéve a 8 és 9 óra közötti időszakot, amikor sűrítést ígérnek. A napi 27 ezer utast szállító ráckevei HÉV vonalán pedig a reggeli és délutáni órákban is eggyel kevesebb vagy kisebb kapacitású járat közlekedne. Minderről azonban még vita van, mert

Bár korábban 54 új HÉV szerelvény beszerzését készítették elő, a MÁV által 2021-ben kiírt közbeszerzési tendert eredménytelennek nyilvánították, újat pedig nem hirdettek. Nem is lenne miből, az uniós pénzek felfüggesztése ugyanis a HÉV-beszerzést is érintette. Közben azonban egyre több motorvonat éri el a korábban maximumként megállapított 60 éves kort. Hogy ki a felelős a mostani, kényszerű járatritkításért, és mikorra lehet megoldás, arról Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével beszélgettünk.

– Pontosan miért vonják ki a forgalomból ezeket a járműveket?

– Eltérve attól a sok évtizedes gyakorlattól, amikor a járműveket szervízelni küldik, most néhányat ezek közül nem küldtek el, mert úgy számoltak, hogy hamarosan érkeznek az újak, és a régiekre már nem kell költeni.

nem rendeltek hozzájuk alkatrészeket, emiatt néhány hónapot csúszik a karbantartás, addig pedig kevesebb szerelvény áll majd rendelkezésre. Ez tehát egy vezetői hiba, ami alapján kimondható, hogy a MÁV-HÉV vezetői nem látták el azt a feladatot, amiért oda helyezték őket, vagyis hogy a közszolgáltatás biztonságát garantáljak. Emiatt távozniuk kell a helyükről. Kérdés, hogy saját hatáskörben döntöttek így vagy felsőbb utasításra. Ha utóbbi, akkor a fenékbe rúgásnak feljebb is el kellene érnie.

– 78 kocsi helyett csak 74 állhat forgalomba január elejétől. Ennek a 4 szerelvénynek a kiesése akkora problémát jelent, hogy emiatt ritkítani kell a járatokat?

– Igen, mert a HÉV tartalékjárművek nélkül üzemelt. Ez a 78 szerelvény szükséges ahhoz, hogy éppen csak ki tudják adni a menetrendhez szükséges számú vonatot, és mivel ezek egyedi járművek, nem tudnak mit a kiesők helyére rakni. Ez azt jelenti, hogy habár eddig 5 percenként járt a HÉV, januártól már akkor sem tudnak ugyanilyen gyakorisággal szerelvényeket indítani, ha csak egyetlen vonat is kiesik. Itt pedig négyről van szó.

– Hogyan alakíthatja át a menetrendet a négy szerelvény kiesése?

– Ebben még nyilván alkudozni fognak, merthogy a szolgáltatás megrendelője mégis csak a BKK. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester is hibásan interpretálta, amikor azt állította, hogy az állam járatritkítást akar, ami fogalmilag kizárt, hiszen

Itt egy olyan helyzet állt elő, amit nem Budapest okozott, csak elszenvedője annak, hogy az üzemeltető nem tud kiállítani elégséges járművet.

– Nagyjából mennyi idő alatt történhet meg egy ilyen régi szerelvény karbantartása?

– Ez egy ütemezett dolog, évtizedek óta így működik a rendszer: mindig javításon van valamelyik jármű. Állapotfüggő, de mindenképpen néhány hónapról beszélünk. Lehet, hogy lesz olyan vonat, aminél elég lesz erre másfél hónap, de egy másiknál valamivel tovább tart majd, mivel az ilyen öreg, közel 60 éves járműveknél mindig fennáll a kockázata annak, hogy ha valamit megbontanak, akkor találnak is hibát, ez pedig növelheti a javítási időt. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a tervezett karbantartáshoz szükséges alkatrészeket jó előre be szokták szerezni, amikhez önmagában is nehéz hozzájutni. De ha most ez elmaradt, akkor lóhalálában kell mindent pótolni, nem is beszélve arról, hogy a közbeszerzés tovább lassítja a folyamatot.

Tegyük hozzá, hogy amíg a BKV-hoz tartozott a HÉV, ilyen probléma nem fordult elő.

– Mivel a várható járatritkítások csak januártól lépnek életbe, az azt jelenti, hogy a szóban forgó négy szerelvény még most is közlekedik a fővárosban és az agglomerációban. Megoldhatatlan, hogy ezek a vonatok továbbra is közlekedjenek, amíg meg nem érkeznek az újak vagy át nem tudják ütemezni a javítást? Mindenképpen le kell állítani ezeket a szerelvényeket két hét múlva?

– Egy vasúti járművet általában mindig üzemben lehet tartani, akármilyen öreg is. Ha december 31-én még üzemképes egy jármű, akkor valószínűleg még január 1-én is az lesz.

Elképzelhető például, hogy végül majd arra a döntésre jutnak, hogy a négy járműből csak kettőt kell kivonni, mert a másik kettő mondjuk ideiglenes javításokkal egy-két hónapig még forgalomban tartható. Ne felejtsük el azonban, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye alapján első a biztonság, vagyis senki nem vállalja a felelősséget a lejárt papírral forgalomban tartott járművekért. De azért az élbolyban ott kellene lennie a közszolgáltatások ellátásának felelősségének is, ezért indokolt lenne egy rendkívüli vizsgálat lefolytatása az ügyben a minisztérium, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről.

– Mire készüljenek az utasok, ha a négy szerelvényt végül bizonytalan időre tényleg kivonják a forgalomból?

– Miután négy csepeli kocsiról van szó, ezt körülbelül úgy tudják megoldani, hogy szétterítik a hiányt és minden vonalon kimarad egy járat.

Megoldás lehet az is, hogy széthúzzák a menetrendet, és az eddigi 5 perces indulás helyet 6 percenként indulnak majd a kocsik, vagy esetleg az is, hogy az egyik járat dupla egység helyett szimpla egységgel közlekedik. Senkiben nem volt olyan szándék, hogy járatrikítás legyen, viszont a MÁV-HÉV vezetőinek mulasztása itt a budapesti utasokon csattan.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!