Donald Trump azzal akarta megnehezíteni demokrata ellenfeleit, hogy azok választókerületeibe szerette volna deportálni a mexikó határon elfogott bevándorlókat - írja a 444.hu a Washington Post cikke alapján.

A Fehér Ház tavaly novemberben vetette fel ezt az ötletet a bevándorlás hivatalnak, amikor rengeteg menekült indult meg Közép-Amerikából.

Trump a demokrata vezetésű kisebb településekre akarta deportálni a feltartóztatott bevándorlókat, ebből sejthető, hogy az amerikai elnök a vele szemben állókat akarta ezzel büntetni.

Februárban ismét téma lett a felvetés, amikor a részleges kormányzati leállás után komoly vita alakult ki Trump és a demokraták között a bevándorlási hivatal költségvetéséről. A Washington Postnak nyilatkozó nemzetbiztonsági minisztériumi tisztviselő elmondta, hogy a deportálás ötlete a megtorlást szolgálta. Szerinte ugyanis

így akart az elnök nyomást gyakorolni azokra a közösségekre, akik nem támogatták a több férőhely kialakítását a zárt táborokban, Trumpék ugyanis ezt szerették volna elérni a demokratákkal szemben.

Ha kíváncsi vagy a további részletekre, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>