Songwriting HUB néven indított dalszerzőknek szóló online gyűjtőoldalt az Artisjus. Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos összes hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt és tartalmat, beleértve az Artisjus és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit is.


A gyűjtőoldalon megtalálhatók és kereshetők lesznek az olyan hazai szakmai események, mint például a dalszerzői, dalszövegírói vagy zenei produceri táborok és pályázatok, de a témába vágó kiadványok, tévés, videós és audio tartalmak is. A Songwriting HUB a zeneipari szereplők ajánlásaira is épít, az odlalon is lehet releváns programokat beküldeni.

Egyre nagyobb a figyelem a dalszerzőkön, akik a zenei értéklánc legelső láncszemei. A közönség is egyre inkább észreveszi őket az előadó mögött, szakmai programok is indulnak a pályakezdő vagy már befutott dalszerzők tájékoztatására, oktatására, helyzetbe hozására

- mondta Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója. Az Artisjus maga is támogatja dalszerzői programok megvalósulását, 2018 óta összesen 288 millió forintot fordított erre a célra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!