A rapper egyik nagy vágya teljesül, hiszen coach-ként fogja segíteni a versenyzőket. Egy másik álma is valóra vált, megjelent Charlie-val közös daluk.


Curtis elárulta, hogy nagy vágya volt, hogy kipróbálhassa magát egy zenei vetélkedőben is, ahol ő segítheti a fiatalokat. Szerdán pedig kiderült, hogy a rapper lesz a The Voice egyik coach-a - írja az RTL.hu.

Curtis elmondása szerint már minden díjat bezsebelt, de ezt a szerepet már régen szerette volna kipróbálni.

Az RTL Reggeliben elárulta, hogy vigyázni fog arra, hogyan fogalmazza meg a negatív kritikáját, mert bárkinek lehet rossz napja. Ugyanakkor nagyon várja, hogy közösen alkothassanak, mert szerinte sokban tudna segíteni a saját dalok elkészítésében. Úgy véli, az a baj az új előadókkal, hogy általában feldolgozásokat énekelnek, ahelyett, hogy egy saját dallal mutatnánk meg a tehetségüket.

Arról is beszélt, hogyan viselkedik majd, ha negatív kritikát kell a versenyzőnek mondania:

- ígérte.

Curtis másik álma volt, hogy Charlie-val közösen énekelhessenek. Most ez is teljesült, hiszen megjelent közös alkotásuk és klipjük. A rapper erről úgy vélekedett:

„Charlie egy gyerekkori, nagy kedvencem, mindig is álmom volt, hogy egyszer majd egy duettet készítsünk. Meghatározó volt számomra, amikor a Majkával közös Fonogram-díj megnyerésekor személyesen a gálán gratulált nekem Charlie, lett egy kapocs köztünk, ami az évek elteltével egyre erősödött tovább. Csak tavaly fogalmazódott meg bennem először viszont az a gondolat, hogy zeneileg már érzem magam annyira kiforrottnak, hogy lépjek az álmaim felé és felkérjem őt egy közös dalra. Azért is értékes nekem ez az egész, mert hiába a korkülönbség, úgy érzem, barátok lettünk” – árulta el a The Voice 2023-as zsűritag, dalszerző-előadó.

VIDEÓ: Curtis x Charlie - Maradunk végig


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!