A hatóságok szerint a nagyszülőknek köze lehetett ahhoz, hogy a 8 éves gyereket az otthonától jó pár állammal keletebbre találták meg.


Napra pontosan nyolc hónappal az eltűnése után került elő egy gyerek az Egyesült Államokban - számolt be róla a Daily Mail.

Breadson John eltűnését még tavaly június 17-én jelentették be a Washington állambeli Vancouverben. A helyi rendőrség az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségével nyomozott a 8 éves kisfiú után, és mivel már hónapok teltek el az eltűnése óta, félő volt, hogy talán már nem kerül elő élve.

Az nem derült ki, hogy Breadson pontosan hol volt, amikor a Jasper megyei rendőrség megtalálta. Ahogy azt sem hozta nyilvánosságra az FBI, hogy mit csinált és kivel volt a fiú az elmúlt nyolc hónapban, valamint az eltűnése körülményeiről sem adtak információkat.

A Hawaii-n született gyerek utolsó ismert gyámjai a nagyszülei voltak, akik ellen már tavaly decemberben eljárást indítottak, gyerekfelügyeletbe való beavatkozással gyanúsítják őket. A hatóságok szerint közük volt ahhoz, hogy Breadson nyomtalanul eltűnt és az ország másik felében kötött ki. További részleteket azonban nem közöltek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!