Valódi csodaként ír a helyi sajtó a szibériai Jegor Krivosapkin megmeneküléséről. A 45 éves rénszarvaspásztort augusztus végén látták utoljára Jakutföldön, aztán hónapokra nyoma veszett. Amikor nemrégiben előkerült, már bőven -20 fok alatt volt a térségben az átlaghőmérséklet, és a farkasok, illetve medvék állandó halálos veszélyt jelentettek egy magányosan kóborló emberre - írja a Mirror című brit bulvárlap.


Krivosapkin 305 kilométerre attól a helytől került elő, ahol két hónappal korábban utoljára látták. Kórházba szállították, a testén súlyos, de nem életveszélyes fagyási sérülések voltak. Amikor arról kérdezték, hogyan sikerült ilyen hosszú időn át életben maradnia a világ egyik legkegyetlenebb vidékén, azt mondta, nem emlékszik semmire, az agya kikapcsolt, elveszítette a kapcsolatát a valósággal.

Többen úgy gondolják, hogy Krivosapkin megtalálhatott egyet azokból a konzervkészletekből, melyeket még a nyolcvanas években, a szovjet hatóságok szórtak szét a tundrán az esetlegesen eltévedő szarvaspásztoroknak, de még ha így is történt, az messze nem magyarázat mindenre.

Krivosapkin nem először tévedt el a szibériai vadonban. Két éve, 2019 júliusában hat hétre veszett nyoma. Akkor azt mondta, csak bolyongott, miután a környéken pusztító erdőtüzek füstje miatt elveszítette az irányérzékét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!