A Fővárosi Főügyészség a 49 éves férfit emberölés bűntettének kísérletével, és robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével vádolja azt a férfit, aki az ügyészség szerint házilag készített csőbombával akarta felrobbantani a felesége új párját - közölték csütörtökön.


A közleményben ismertetett vádirat szerint a vádlott - egy 49 éves külföldi állampolgárságú férfi - a 2010-es évek elejétől él Magyarországon, és többnyire külföldön, villanyszerelői szakmában dolgozott és egy magyar nővel kötött házasságot. A házasság 2016 környékén megromlott, a vádlott felesége pedig már ekkor közölte, hogy válni akar. Fél évvel később azt is elmondta a vádlottnak, hogy viszonya van egy másik férfival, a házasságuk felbontására azonban végül csak 2019 nyarán került sor.

A vádlott időközben tudomást szerzett arról, hogy a feleségének kivel van kapcsolata és elhatározta, hogy a műszaki ismereteit felhasználva csőbombát készít, és azt felhelyezi a férfi gépjárművére azért, hogy megölje őt, mivel őt hibáztatta a már folyamatban lévő válásuk miatt. A sértett 2019 márciusában vásárolta a gépkocsiját. A vádlott az általa készített csőbombát valamikor március vége és június 1-je között (pontosabban meg nem határozható időpontban) ismeretlen helyen felhelyezte a sértett által használt gépkocsira úgy, hogy azt műanyag gyorskötözőkkel az autó aljára rögzítette.

Amikor a sértett 2019. június 1-jén hazaért, és a gépjárművel beparkolt az udvarba, akkor vették észre, hogy valamilyen eszköz van felszerelve a gépjármű aljára. A sértett ekkor a gépjármű alá feküdt és megtalálta az oda felszerelt csőbombát, amelyet saját maga levágott, majd ezt követően bevitte a szerkezetet a rendőrkapitányságra, ahol feljelentést tett.

A csőbomba rögzítésének helyére és az eszközben található robbanóanyag mennyiségére (csaknem 500 gramm) tekintettel, a vádlott által készített robbanószerkezet alkalmas lett volna az emberi élet kioltására, azonban több körülmény miatt a szerkezethez rögzített akkumulátorok nem működtek, ezért azok feszültség és így impulzus leadására nem voltak képesek. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!