Ötéves börtönbüntetésre ítélt Oroszországban a katonai bíróság egy 16 éves fiatalt, aki a vád szerint terrorcselekményt készített elő - írja az MTI az Agora jogvédő szervezet közlése nyomán.


Nyikita Uvarovot két évvel ezelőtt, még 14 évesen vették őrizetbe, hasonló korú két társával együtt. A gyerekek ellen amiatt indult eljárás, hogy a korábban robbanószerkezet készítésének gyanújával őrizetbe vett Azat Miftahovot támogató röplapokat terjesztettek. Miftahov több társával együtt 2018 januárjában kalapáccsal betörte az Egységes Oroszország kormánypárt egyik moszkvai irodájának ablakait, és füstgránátot dobott be a helyiségbe. A férfit 2021-ben garázdaság vádjával hat év börtönre ítélték. A Miftahov-ügynek nagy visszhangja volt Oroszországban, diákok kampányt indítottak a vádlottak támogatására.

Uvarov és társai telefonján olyan levelezéseket találtak, amelyekben a diákok egyebek mellett felépítették az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) épületét a Minecraft számítógépes játékban, és azt tervezték, hogy "viccből felrobbantják".

A nyomozás során a hatóságok olyan videofelvételeket is találtak, amelyeken gyerekek elhagyatott épületekben tüzet raknak és tűzijátékokat robbantanak. Végül amiatt emeltek vádat ellenük, hogy terrorista cselekedet végrehajtását célzó kiképzésben vettek részt.

Két fiatal vádlottat felmentettek. Ők bűnösnek vallották magukat, és feltehetően együttműködtek a nyomozókkal.

Nyikita Uvarov - akire az ügyészség kilencéves börtön kiszabását kérte - ártatlannak vallotta magát. Kitalációnak nevezte, hogy bárkinek a felrobbantásáról levelezett volna, és azt állította, hogy tiszta lelkiismerettel tölti le büntetését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!