A magyar társadalom régen szembesült már a mindennapjait közvetlenül érintő megszorítással, minél inkább rájátszott a kormánypárt arra, hogy megvédi az emberek anyagi helyzetét, annál durvább lesz az ébredés - nyilatkozta a hvg360-nak Csaba László közgazdász.


Az egyetemi tanár az interjúban úgy fogalmazott, "a katánál két okból érezhetik magukat rosszul az emberek: az első az új szabály statáriális bevezetése. A rögtönző kormányzati stílus az első pillanattól jellemző a Fidesz-kormányra, így szoktak dönteni a legváratlanabb helyeken és pontokon, lényegében hétfőről keddre. Szerintem itt is az lehetett, hogy valaki kitalált valamit a József Nádor téren, az ötlet megtetszett a miniszterelnöknek és 9 és 12 között bevezette. De ez nincs se végiggondolva, se végigszámolva. Az éven belüli adóváltozás jogbizonytalanságot okoz, másrészt nem is ajánlottak fel helyette semmit."

Csaba László szerint a katát nem túlzás államilag engedélyezett adóelkerülésnek nevezni, mivel egy jelentős réteg az indokoltnál kevésbé vett részt a közteherviselésben, így például a nyugdíj-, az egészségügyi vagy az iskolarendszer fenntartásában.

Ha már egyszer létrejött, és több százezer ember ebben a keretben működik - van, akiknek a túlélés záloga -, akkor nem jogos, méltányos és helyes egyik napról a másikra megváltoztatni

- fogalmazott. Szerinte, ami most történt, az tovább erősíti a társadalom és a politikai osztály között kialakult szakadékot, és az emberek teljes joggal érzik úgy, hogy a kétharmad úgy viselkedik, mintha bármit megengedhetne magának. Ugyanakkor "szerintem senki sem gondolja, hogy a tüntetés hatására Varga Judit majd hamut szór a fejére, amiért nem tartották be a jogalkotási törvényt, vagy Varga Mihály bevallja, hogy már megint előbb léptek, és csak aztán kezdtek el számolni."

Elmondta még, hogy jelentős kiigazítási kényszerrel szembesült a kormány, de az igazi megszorítás csak 650 milliárd forint volt, az, amikor Orbán Viktor lehúzott 40 tételt a listáról. "A többi csak képletes, hiszen eltervezett beruházások nem valósulnak meg, ami nem látszik meg a költségvetési egyenlegen. Ez körülbelül olyan, mintha arról beszélnék, mivel lehet többet megtakarítani, ha Hawaiira nem megyünk el, vagy a Seychelles-szigetekre? Valami plusz kellett még, ezek közül az egyik a nyugdíjrendszer érdekében tett lépés volt."

Az interjú további részében Csaba László egyebek mellett arról beszél, hogy a kormány végül miért nyúlt a rezsihez, létezik, hogy Orbán Viktor nem kalkulált az energiaválsággal, kinek fáj majd igazán a rezsiszámla, illetve miért maradt meg az ársapka az üzemanyagokon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!