Közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség azzal a 40 éves óbányai férfival szemben, aki 2019 augusztusában, a 6-os számú főút egyik körforgalmában büntetőfékezéssel vett revansot egy szabályosan közlekedő autóson.


A vádirati tényállás szerint a férfi Budapest felé haladt a 6-oson Szekszárd térségében. Az autóban rajta kívül a felesége, az anyósa és kettő kiskorú gyermeke utazott. Az elkövető - a párhuzamos közlekedésre alkalmas útszakaszon - nagy sebességgel elhaladt a 35 éves szigetszentmiklósi férfi által vezetett kocsi mellett, miközben "rádudált", mert szerinte a sofőr korábban szabálytalanul kanyarodott rá az útra. A sértetti járműben a sofőr 46 éves élettársa utazott még.

Az M9-es autóút felé vezető körforgalomhoz érve a férfi váratlanul állóra fékezte a járművét, amely miatt a mögötte közlekedő sértetti gépkocsi hátulról belé ütközött. Ezután a vétlen autó vezetője és utasa, valamint a 40 éves óbányai férfi is kiszálltak, akin a nő számon kérte, hogy mit csinál, és miért veszélyezteti az ő és a saját gyermekei életét?

Az elkövető ekkor becsmérlő kifejezések közepette ököllel többször is arcul ütötte a nőt, majd visszaült a gépkocsijába és elhajtott. A nő a bántalmazás következtében zúzódásos, könnyű sérüléseket szenvedett.

A férfi a magatartásával az általa vezetett és a mögötte haladó gépkocsiban utazók életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette. Az ügyészség felfüggesztett börtönt, pénzbüntetést és közúti vezetéstől eltiltást kért a közúti veszélyeztetés mellett garázdasággal és könnyű testi sértéssel is vádolt férfire.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!