Egy liter olajat például az egyik ajánlattevő 1333 forintért kínált, miközben az átlagár 489 forint volt.


Brutális túlárazások voltak az uniós pénzből osztogatott, szegényeknek szánt élelmiszercsomagokban - ez derül ki a keretszerződések vonatkozó mellékleteiből, amit az Átlátszó perelt ki a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól.

Az igazgatóság korábban üzleti titokra hivatkozva tagadta meg, hogy kiadja azt a záradékot, amelyben a három nyertes cég tételesen felsorolta, milyen termékkel, milyen áron pályázott. Az Átlátszó azonban 2022 májusában jogerősen, másodfokon is megnyerte adatpert, így végül kénytelenek voltak kiadni a dokumentumokat.

Mindenből egy-egy darab. A keretszerződésben három cég adott ajánlatot: a Natur-Rost Kft., az Enger Kft. és a Káta-Mill Plus Bt.

A szerződést ugyan 2018-ban írták alá, de a közbeszerzés 2017-es volt, így az Átlátszó a KSH 2017-es árait tette azok mellé összehasonlításképpen.

A 1,5 százalékos UHT tej például a Káta-Millnél ez 516, a Natur-Rostnál 684, míg az Engernél 781 forint volt, miközben a KSH adatok alapján az átlagár 205 forint volt.

A búza finomliszt kilóját pedig 2017-ben átlagosan 137 forintért lehetett megvásárolni, míg az ajánlatban 343, 419 és 826 forint szerepel.

Ennél is szembetűnőbb azonban a túlárazás, ha nem az átlagárakat, hanem az akkoriban elérhető akciós árú termékekkel hasonlítjuk össze. A Metro például 2017-ben bruttó 159 forintért adta a 1, százalékos Riska tejet, a közbeszerzésen azonban ez már 516 forintra ugrott - vagyis több mint háromszorosára a piacon elérhető ajánlaténak.

(Forrás: Átlátszó)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!