A Heti Betevő Egyesület budapesti csoportja idén második alkalommal rendezi meg a Művészek a Heti Betevőért kiállítását és jótékonysági aukcióját.


A tárlat december 3-ig látható, a kiállított művekre pedig licitálni is lehet. Az aukció a Heti Betevő Facebook-oldalán, online zajlik. A támogató művészek idén is annyira gálánsak voltak, hogy a licitekből befolyó teljes összeget felajánlották az ügy támogatására. Ezt az összeget a szervezet a szegények ellátására fordítja.

Az aukció december 3-án 20.00 órakor zárul, addig tudják megtenni a liciteket az érdeklődők. Szintén eddig az időpontig a képek élőben is megnézhetőek, a Living Gallery Budapest-ben (Nagydiófa utca 34), minden nap 17:00-21:00 között, hétvégén is.

"Amikor elkezdtük, szinte csak hajléktalanok voltak, most meg már nagyon sok családos, nyugdíjas jön, tehát olyan emberek, akiknek van hol lakniuk, de mégis nagy segítség az a heti egy meleg étel. Ezért eljönnek és sorba állnak. Aki eljön és beáll egy ilyen sorba, az rászoruló, és egyre vegyesebb a kép, hogy kik jönnek el ételért" – mondta az ötletgazda, Lőrinczi Krisztina a Hír TV-nek.

A Heti Betevő csapata 2013 decemberében kezdett ételt osztani a hetedik kerületi Klauzál téren: azóta minden vasárnap önkéntesek tucatjai és rászorulók százai lepik el a zsidónegyed szívében lévő teret, valamint a VIII. kerületi Gólyát is. Alkalmanként közel négyszáz éhes embert tudnak jóllakatni, az éttermi minőségű meleg étel mellé a támogatóknak köszönhetően sütemény, gyümölcs, tea és kávé is jut.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!