Christian B.-t korábban kábítószer-kereskedelem és nemi erőszak miatt ítélték börtönbüntetésre. Madeleine McCann ügyében továbbra sincs elegendő bizonyíték ellene.


Szabadlábra kerülhet a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyének egyetlen gyanúsítottja – írja a Daily Mail.

A német származású Christian B.-t még 2020-ban gyanúsították meg a brit kislány meggyilkolásával, a jelenlegi eljárás során azonban nem emiatt akarták felelősségre vonni, hanem öt, 2000 és 2017 elkövetett szexuális bűncselekmény miatt, amiket szintén Portugáliában követhetett el. A bíróság azonban illetékesség hiányára hivatkozva elutasította, hogy a branunschweigi ügyészség pert indítson a férfi ellen, emellett pedig Madeleine McCann ügyében sincs elegendő bizonyíték ellene.

A német férfi visszaeső pedofil, főleg bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn magát börtönbüntetése megkezdése előtt. 1995 és 2007 között kisebb megszakításokkal abban a térségben élt Portugáliában, ahol 2007 májusában Medeleine McCann eltűnt, ezért került a nyomozóhatóságok látókörébe.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!