Újabb elsöprő, kétharmados győzelme dacára az ötödik Orbán-kormány nem folytathatja ott, ahol abbahagyta - írja Bod Péter Ákos. Az MNB volt elnöke a Portfolión megjelent véleménycikkét még akkor kezdte írni, amikor még nem lehetett tudni a parlamenti mandátumok megoszlását, csak azt, hogy az eddigi gazdaság-, társadalom- és külpolitika nem folytatható. Helyzet van.


A professzor szerint az függhet politikai hovatartozástól, ki és milyen statisztikai adatot emel ki, de teljességgel fenntarthatatlan folyamatokat jelez a rendkívüli állami kiköltekezés, a politikailag motivált pénzosztogatás. Bod Péter Ákos úgy látja, markánsan megváltozik a költségvetési pálya, és azzal is kezdeni kell valamit, ha az ársapka leemelése után az elfojtott infláció felszínre tör.

A presztízsberuházások többségét nyilván leállítják, sőt, az összes állami fejlesztést tételesen felülvizsgálják. Az utóbbi hónapokból adódó rövidtávú trendekről ugyanis csak egy következtetést lehet levonni: a folyamatok jelentős része így semmiképp sem folytatódhat.

Bod Péter Ákos szerint biztos, hogy költségvetési támogatásra szorul majd az oktatás, az egészségügy, és az sem pártállás kérdése, hogy a túl nagy államadósság refinanszírozása komoly terhet jelent idén és jövőre az államháztartásnak. Mint írta, a korábbi mulasztások számláit most nyújtja be a valóság, a kormánynak ráadásul a gazdaságot egy olyan országban kell stabilizálnia, ahol az emberek eddig sosem látott pénzbőségben részesültek, és a gazdaság kiváló növekedéséről hallottak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!