Az Országgyűlési Naplóban - a parlamenti jegyzőkönyvben - szinte percre pontosan rögzítenek mindent, a beszédek szó szerinti leiratán túl azt is, ha valami megzavarja az ülés menetét. Bár az Országgyűlés honlapjára felkerült az október 25-ei ülés jegyzőkönyve, abban nem szerepel a fideszes Simonka György rosszulléte - írja a Blikk.


A lap ezt azért furcsállja, mert amikor korábban két fideszes politikus, Navracsics Tibor, illetve Demeter Zoltán lett rosszul, a jegyzőkönyv mindkettőt rögzítette. Bár Simonka Györgyöt frakciótársának, Kovács Sándornak kellett kitámogatnia a teremből, ennek most semmi nyoma. Az Országgyűlés Sajtóirodája arra nem reagált, miként lehetséges ez.

Azt viszont elárulták a Blikknek, mi a protokoll ilyen esetekben. Azt írták, hogy

  • az Országházban a plenáris ülések idején orvosi ügyelet van,
  • ha egy képviselő rosszul lesz, az ülést levezető elnök gondoskodik arról, hogy az ügyeletes orvost értesítsék,
  • ha szükséges, technikai szünetet rendel el,
  • az ügyeletes orvos a képviselőt - állapotától függően - az ülésteremben vagy az Országház orvosi szobájában látja el.

Az ülést a fideszes alelnök, Jakab István vezette akkor, amikor ki kellett kísérni Simonka Györgyöt, aki egyébként szintén a Blikknek a minap

tagadta, hogy ittas lett volna, állapotát egy olyan betegséggel magyarázta, amire gyógyszereket kell szednie.

Szó sincs ivásról! Akik ezt állítják, azoknak csak annyit üzenek, ha tudnák, mivel küzdök, elszégyellnék magukat

- utalt vissza Jakab Péter Jobbik-elnök találgatására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!