A Twitter befektetői beperelték Elon Muskot hírhedt 44 milliárd dolláros ajánlata kapcsán - írja az IFLScience. A vállalkozó korábban bejelentette, hogy megvásárolná a vállalatot, és bár a cégnél rábólintottak az üzletre, Musk május közepén mégis felfüggesztette ajánlatát.
A kereset alapján a milliárdos nem hozta nyilvánosságra, hogy március 14-én felvásárolta a vállalat 5 százalékát.
A befektetők szerint azzal, hogy elhallgatta az üzletet, megpróbált 156 millió dollárt megspórolni a későbbi ajánlatnál.
Musk ezt követően is hozzájutott részvényekhez, mielőtt április elején bejelentette, hogy 9,2 százalékos részesedése van a cégben.
A befektetők azt is kiemelik, hogy a milliárdos erős Twitter-jelenlétét, több mint 95 millió követőjét kihasználva terjesztett félrevezető információkat. A William Heresniak virginiai lakos vezette csoport szerint a vállalkozó manipulálta a piacot, és mesterségesen alacsonyan tartotta a Twitter-részvények értékét. Frank Bottini, a befektetők egyik jogásza hozzátette, Musk továbbra is támadja a Twittert, hogy újratárgyalhassa a vételárat.
A befektetők úgy gondolják, a Twitternek kötelessége kivizsgálni Musk magatartását. Anyagi kártérítést ugyanakkor nem követelnek a cégtől.
Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem