Ami egyre jobban foglalkoztat, az az, hogy hátha régi baráti kapcsolataim alapján bele tudnék vágni egy hajléktalanmentő misszióba vagy egy cigányság-felzárkóztató programba - mondta Beer Miklós a hvg.hu-nak adott interjújában. A váci püspök utódját augusztus 24-én megválasztják, ő pedig nyugdíjas püspök lesz.


Ezen kívül reméli, hogy lesz alkalma "józan" beszélgető-partnereket találni, mert talán van egy-két ember, akivel tudna miről beszélgetni. Beer Miklós arra vágyik, hogy őszintén beszélgethessenek az életük gondjairól baráti körben, ezt bővítené ki előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel.

A katolikus egyház állapotával kapcsolatban arról beszélt, hogy leginkább az útkeresés jellemző a mai magyar katolikus egyházra.

Mindnyájan rájöttünk arra, hogy a kereteket, a megszokott struktúrát át kell gondolni. Új hangra van szükségünk. A hangsúlyokat át kell tenni - a klerikális egyházstruktúra csapdájából ki kell lépni. A papság létszáma drasztikusan lecsökkent ez alatt a 20 év alatt is, a váci egyházmegyében a papság létszáma egynegyedével csökkent

- mondta. A váci püspök szerint a püspökök egy-két év alatt belátták, hogy nyitni kell és új nyelven megszólalni.

Ott vagyunk a templomban, mi, papok, beszélünk, de ha senki nem érti vagy nem érdekli őket az egyházi zsargon, akkor mi értelme van. Mondani is kell valamit

- fogalmazott Beer Miklós, akit zavar, hogy beskatulyázzák, és azt tartja a mai magyar társadalom legnagyobb problémájának, hogy nem beszéljük végig a problémákat.

Nagyon beállt ez a jobb-baloldali megosztottság, amit a politika ránk erőltet, és ez megakadályozza a józan párbeszédet, gondolkozást. Amikor megszólaltam, és sokan nagyon megharagudtak rám, hogy miért van véleményem, én tényleg lelkiismereti kérdésnek fogtam fel és fogom fel ezt: mindenkit arra szeretnék rávezetni, hogy előítéletek nélkül gondolkozzunk, keressük a megoldást

- jegyezte meg.

Mint mondta, azon csak mosolyog, hogy nem hívják a "királyi televízióhoz", persona non grata a hivatalos kormánysajtónál.

Azzal kapcsolatban, hogy a 2018-as választás előtt felszólították felsőbb körök, hogy ne nyilatkozzon, elmondta, hogy ez tényleg bántotta, hiszen nem értette, miért kell félni tőle.

Gyerekesnek tartom, hogy előre megmondják, hogy mi kell mondani. A véleménynyilvánítás szabadsága a demokrácia egyik alapkövetelménye. Mindenhol érdekek ütköznek. Nem meghallgatni a másikat, ez az emberi gyengeség

- közölte a püspök, aki elárulta, hogy azt nem mondták meg, mit mondjon, csak azt, hogy fogja be a száját. Ez pedig tényleg elhangzott.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!