Mint azt mi is megírtuk, Bayer Zsolt a a Háttérkép című műsorában a Szájer-ügy kapcsán megemlítette, hogy "egykor volt barátunk, harcostársunk [...] a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül, röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésére állnak".

Az ügy miatt több politikus is azt közölte, hogy feljelentést tesz. Mint kiderült, ha valakinek tudomására jut egy pedofil bűncselekmény, a Büntető törvénykönyv szerint nem kötelező a hatóságokhoz fordulnia, mert ez nem minősül bűnpártolásnak. Csak a korrupció, terrorizmus vagy emberrablás esetén van következménye a feljelentés elmulasztásának, szexuális jellegű bűncselekményeknél nincs retorzió.

Bár Bayer Zsolt nevet nem említett, a Pesti Srácok a Magyar Hang egyik munkatársával azonosította a "régi harcostársat". Emiatt a lap közölte, hogy perelni fog.

hirdetés

Bayer a blogjában szombaton az esetről azt írja:

"Én ezt nevezett „egykorvolt barátomnak és harcostársamnak” – akivel határon túli magyarok és úgy általában nemzetpolitikai ügyekben hosszú éveken át együtt harcoltunk – készséggel elhiszem.

Ugyanis nincs okom kételkedni a szavában. Nyilván az annak idején „fiatal fiúkról” szóló történeteket mi értettük félre – kétségtelen, hozzánk képest egy 18 éves fiú már akkor is „nagyon fiatal” volt.”

..."Sajnálom, hogy így esett. Annak viszont örülök, hogy az érintett állítása szerint csak mi értettük félre annak idején a szavait. Az én lelkemnek könnyebb így. És ennek tudatában egykorvolt barátságunk, jobbnál jobb útjaink, önfeledt napjaink és önfeledt röhögéseink emlékét még nagyobb gondossággal őrzöm továbbra is" - írja.

Forrás: Magyar Hang


hirdetés