Cameron Diaz 9 év után visszatér a filmezéshez Jamie Foxx partnereként a Back in Action című akcióvígjátékkal, amíg azonban a netflixes premierre várunk, összeszedtünk 10 olyan dolgot a szülinapos színésznőről, amelyek többségéről talán még a legelvakultabb rajongói sem tudtak.


1. Egy suliba járt Snoop Doggal

Cameron annak idején a kaliforniai Long Beach Polytechnic középiskolába járt, ám az ott érettségizettek közül nem csupán ő lett világszerte ismert. A további öregdiákok közé tartozik ugyanis a milliós lemezeladásokat produkáló Snoop Dogg is. A rapper a Yahoo Musicnak adott interjújában felidézte a tinédzser Diazzal töltött időt: "Együtt futott az osztálytársnőimmel.” Snoop elárulta, a San Diegó-i születésű lányról már kiskorától kezdve egyértelmű volt, hogy híres lesz. "Felvágós volt és menő" - emlékezett vissza, bár bevallotta, hogy mivel egy évvel fiatalabb volt nála, sosem volt esélye romantikus kapcsolatba kerülni vele. Cameron maga is hasonló emlékeket őriz Snoopról, aki szerinte most is épp olyan, mint amilyen gimisként volt: "Nagyon magas és nagyon vékony volt, lófarkat viselt, és biztos vagyok benne, hogy vettem füvet tőle. Snoop semmit sem változott.”

2. Skeletornak csúfolták az iskolában

Diaz egy kemény környéken nőtt fel a kaliforniai Long Beach-en, ahol elmondása szerint korán megtanulta, hogyan kell helytállni: "Gyorsan félreálltál az útból, ha láttad, hogy egy lány hátrafogta a haját, levette a fülbevalóit és a nyakláncát, majd boxerként felhúzta az ujjaira az összes barátnője gyűrűjét.” Tinikorában őt is gyakran piszkálta a többi gyerek, akik a He-Man – A világ ura című nyolcvanas évekbeli animációs sorozat csontváztestű főgonosza után Skeletornak csúfolták a vékonysága és a széles mosolya miatt. Ráadásul a zaklatásában az is közrejátszott, hogy világos bőrűként spanyol vezetékneve volt, mivel az édesapja, Emilio Diaz kubai (az anyja, Billie angol, német és cseroki származású).

3. Csak viccből jelentkezett A maszkba

Amikor elkezdődött az 1994-s A maszk című fantasy-vígjáték castingja, a gyártó stúdió eredetileg a Playboy-modell Anna Nicole Smith-nek szánta Tina Carlyle szerepét, végül azonban az akkor teljesen ismeretlen Cameron Diaz csavarta el teljesen a producerek fejét. A színésznő nem is vette komolyan az egészet, valójában akkoriban még nem is érdekelte komolyan a színészet. Amikor észrevette egy szórólapon a felhívást, viccből azt mondta a modellügynökének, hogy jelentkeznie kéne a szerepre. A menedzsere nem gondolta, hogy Diaz csak poénkodik, és bátorította őt arra, hogy menjen el a meghallgatásra. Tizenkét visszahívással később pedig be is zsebelte a szerepet. A maszk aztán 1994 egyik legnagyobb bevételt hozó filmje lett, az akkor 22 éves Cameron pedig egyik napról a másikra szexszimbólummá és világszerte keresett filmsztárrá vált.

4. Baktériumfóbiás

Lehet, hogy sokaknál az ajtók könyökkel való kinyitása kissé extrém dolognak számít, de nem Cameron Diazék házában. Az 51 éves színésznő a Time magazinnak adott interjújában ugyanis elárulta, hogy mizofóbiában, közismertebb nevén baktériumfóbiában szenved, ezért állandóan meg kell mosnia a kezeit, és képtelen csupasz bőrrel megérinteni például az ajtókilincseket, mert rettenetesen fél a mikroszkopikus biológiai támadástól. Diaz hozzátette, ehhez az is hozzátartozik, hogy irtózik más emberek testnedveitől, hacsak nem a közeli ismerőseiről van szó. A színésznő erről még egy 1997-es interjújában mesélt, a népszerűsége csúcsán. Talán azóta egy kissé megbékélt a baktériumokkal…

5. Megrögzött videójátékos

Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a videójátékőrület a hollywoodi színészek többségére nem jellemző. Diaz azonban többször is nyilatkozta, hogy annak idején teljesen rákattant a World of Warcraftra, sőt, egy időben egyenesen a függője lett a tömegeket megmozgató online szerepjátéknak. S mivel ő szinkronizálta akkoriban Fiona hercegnőt a Shrek-filmekben, a népszerű fantasy-univerzumban való kalandozás sokkal természetesebb volt a számára, mint másoknak. Persze azok, akik megpróbálták megtalálni a filmsztárt a WOW világában, nagyot koppantak, mivel Cameron sosem fedte fel a kilétét, az avatárjának is álnevet adott.

6. Figyelemhiányos

A bénító mizofóbiája mellett Diaz azt is állítja, hogy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban, azaz ADHD-ban is szenved, ami jelentősen csökkenti abbéli képességét, hogy hosszabb ideig egy feladatra koncentráljon. Cameron erre az állapotára hivatkozott, amikor megkérdezték tőle, hogy érdekli-e őt a filmrendezés. "Soha nem lennék képes két éven át egy filmet készíteni, de még egy évig sem. Egyszerűen csak rövid időn belül mindig máshol járnék" – ismerte el. Hogy erre hivatalos, orvosi diagnózist kapott-e, az nem világos, de bárhogy is van, elmondása szerint ő nem érzi úgy, hogy a szorongásai negatívan befolyásolták volna a karrierjét. „A színészet számomra a tökéletes mértékű bevonódás” - jegyezte meg, természetesen még azelőtt, hogy 2014-ben visszavonult volna a filmiparból.

7. A kedvenc sportja a szex

Miközben 2011-ben új filmjét, a Rossz tanárt népszerűsítette, Diaz elárulta, hogyan szereti fitten tartani magát. "A szex a kedvenc sportom" - vallotta be, és hozzátette: "A szex a legszexibb szó az angol nyelvben". A színésznő azt is elismerte, hogy kevésbé lelkesedik a házasság gondolatáért, mivel azt a modern társadalomban egy elavult intézménynek tartja. "Nem hiszem, hogy olyan régi hagyományokon alapuló kapcsolatokban kellene élnünk az életünket, amelyek már nem illenek a mai világunkhoz" - magyarázta. Állítása szerint sokkal jobban érdekli a szingliélet nyújtotta szabadság és függetlenség, illetve neki "mindig van kedve" egy egyszeri kalandhoz. Ehhez képest a saját elveivel később eléggé szembement, amikor 2015-ben egy rövid ideig tartó eljegyzést követően feleségül ment a zenész Benji Maddenhez, akivel máig együtt vannak.

8. Megmentette Robbie Williams házasságát

Kevéssé ismert tény, hogy Cameronnak és a Take That egykori énekesének, Robbie Williamsnek 2003-ban volt egy rövid nyári afférja. Williams két évvel később ismerte meg a jelenlegi feleségét, Ayda Fieldet, aki egy interjúban elárulta, hogy Diaz mentette meg a kapcsolatukat, amikor még csak pár hónapja volt együtt a zenésszel: "Néhány hónappal azután, hogy összejöttünk, már szakítottunk is. Nos, igazából több szakításunk is volt. Robbie ekkor elment a Los Angeles-i Chateau Marmont Hotelbe, ahol Cameronnal találkozott, és szóba elegyedtek. Cameron azt mondta neki, hogy: »Nyilvánvalóan még mindig szereted a barátnődet, úgyhogy haza kell menned hozzá, és ki kell békülnötök.« Robbie pedig így is tett. Most már mindig különleges hely van a szívemben Cameron számára.” Williams és Field végül 2010-ben házasodtak össze, és már négy közös gyermeket nevelnek.

9. Imádja az extrém sportokat

Cameron szenvedélye a gyors autók iránt közismert. Például lenyűgözően gyors köridőt futott a Top Gear című tévéműsor tesztpályáján az egyik 2010-es részben való szereplése során, és ezzel közvetlenül Tom Cruise mögött végzett. Azt azonban már nem tudják sokan, hogy a színésznő mindemellett az extrém sportok híve is, különösen a szörfözés áll közel a szívéhez. Ellentétben sok más hírességgel, akik a paparazzók tömeges figyelmének reményében vágnak bele efféle szokatlan hobbikba, Diaz nagyon is komolyan veszi a vízi sportokat, és gyakran látni őt a hullámokon a világbajnok Kelly Slaterrel. Persze ez a szenvedély sem veszélytelen. Egyszer a Hawaii-szigeteken szörfözött, amikor egy szerencsétlen esés miatt eltörte az orrát (immár negyedszer), és egy ideig nem kapott rendesen levegőt. A sérülést 2006-ban egy orrműtéttel kellett helyrehozni.

10. Egyáltalán nem érdekli a közösségi média

A Keresd a nőt! és a Szexvideó sztárja meglehetősen távol áll azoktól a típusú hírességektől, akik a nyilvánosság előtt élik az életüket, és a napjuk minden pillanatát megosztják a követőikkel az Instagramon vagy a Twitteren (elnézést, X-en). Cameron ehelyett igyekszik megőrizni a magánéletét, ezért nem is teszi közzé életének apró részleteit. „Szerintem a közösségi média egy őrült kísérlet a társadalmon. Veszélyes, ahogy az emberek arra használják, hogy egy csomó idegentől kapjanak megerősítést. Mi értelme van ennek?” – tette fel a kérdést.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!