Natasa Pirc Musar összeveszett a legjobb barátnőjével is, orbáninak nevezve a jelölését. Az új államfő azt ígérte, hogy azoknak a hangja lesz, akik eddig nem hallathatták a hangjukat.


A függetlenként induló baloldali Natasa Pirc Musar nyerte meg a szlovéniai elnökválasztást, így ő lett az ország első női elnöke - írja a 24.hu.

mikor egy korábbi választásnál az SDS mellett kampányolt Szlovéniában.

Amikor Natasa Pirc Musar addigi barátnőjéről, a Szabadság Mozgalom (GS) elnökjelöltjeként is elinduló Marta Kosról nyilatkozott, akkor a rivális párt jelöltjét „orbáninak” minősítette. Ezzel azt akarta jelezni, hogy a GS a Fideszhez hasonlóan birtokolni szeretné a három legfontosabb közjogi posztot. Kos ezen nagyon megsértődött, ki is szállt a versenyből és a politikából is, és azóta nem állnak szóba egymással.

Az új államfő korábban számtalan területen dolgozott, de politikai tisztséget nem nagyon töltött be. Most arról beszélt, hogy a december 23-i beiktatása után a szegényeket, különösen a 65 éven felüli, szegénységben élő nőket képviselné. Azt szeretné, ha azoknak a hangja lenne, akik eddig nem hallathatták a hangjukat.

Az 54 éves Natasa Pirc Musar 1968-ban született Ljubljanában. 1992-ben szerzett diplomát a ljubljanai egyetem jogi karán. Pályafutását újságíróként kezdte. Hat évig dolgozott a szlovén közszolgálati televíziónál (RTV), majd további öt évig Szlovénia legnagyobb kereskedelmi csatornájánál, a POP TV-nél. Tudását a CNN-nél kamatoztatta tovább az Egyesült Államokban, majd két szemesztert tanult médiaszakon a Manchesteri Egyetemen, az Egyesült Királyságban, ahol tanulmányai alatt gyakornok is volt a BBC-nél. 2001-től gazdasági vizekre evezett, két évig vezette Szlovénia akkoriban legnagyobb pénzügyi társaságának, az Aktiva Groupnak a kommunikációs osztályát. 2003-ban csatlakozott a legfelsőbb bírósághoz. 2004-ben a szlovén parlament, Janez Drnovsek egykori elnök javaslatára információs biztosnak nevezte ki, majd 2009-ben további öt évre újraválasztották. 2014-ben ügyvédi irodát nyitott, azóta ügyvédként dolgozik. Számos nemzetközi szervezetnek volt tagja és elnöke, fő területe a médiajog és általában az emberi jogok. Házas, egy gyermek édesanyja - írja az MTI.

Eddigi élete során számos országban tanult, dolgozott. Szlovéniában végzett jogászként, pályája elején Horvátországban stewardessként dolgozott, Ausztriában szerezte meg második doktori címét, Bécsben szerzett tudományos fokozatot, Amerikában a CNN-nél, Angliában a BBC-nél dolgozott a tévénél, két szemesztert elvégzett egy manchesteri egyetemen is. Brüsszelben az Europol egyesített felügyelő testületét vezette.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!