A cég közleménye szerint „ezek az emberek igazi felfedezők voltak, akikben közös volt a kalandvágy, valamint a világ óceánjainak felfedezése és védelme iránti mély szenvedély".


Közleményt adott ki a Titant működtető OceanGate vállalat az eltűnt tengeralattjáróról, ebben azt írják, hogy Stockton Rush vezérigazgatót, Shahzada Dawoodot és fiát, Suleman Dawoodot, Hamish Hardingot és Paul-Henri Nargeolet-t sajnos elvesztették.

– idézi az RTL.hu.

Ahogy arról nemrégiben mi is beszámoltunk, az óceán fenekén, az elsüllyedt luxushajó, a Titanic roncsai mellett egy robot tengeralattjáró a nap folyamán roncsdarabokat talált.

A CNN arról számolt be, hogy John Mauger, az amerikai partiőrség ellentengernagya a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a kutatásban résztvevőknek. Közölte, hogy a Titan roncsait az Atlanti-óceán fenekén találták meg helyi idő szerint reggel, a Titanic orrától ötszáz méterre. Olyan helyen, ahol már nem találhatók a Titanic roncsai.

Öt nagy darabot találtak, ezek alapján tudták azonosítani a Titant. "Ez volt az első jele annak, hogy katasztrófa történt” – mondta. Szerinte a roncsok alapján úgy tűnik, hogy robbanás történhetett. A hajó teste összeroppant, majd a víznyomás miatt darabokra szakadt.

Úgy vélte, hogy még időbe telik, mire kiderül, mi történt pontosan. A partiőrség szerint az elmúlt napokban, a kutatás ideje alatt nem észleltek a szonárok katasztrófális robbanást.

A holttestek felkutatását folytatják, de hozzátették, hogy nagyon nehéz terepről van szó, és nem tudják azt sem, hogy a holttesteket fel tudják-e hozni.

A közlemény szerint a családokat is azonnal értesítették.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!