Mint megírtuk, a holland Duncan Laurence nyerte a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivált, aki a győzelem után a következő Instagram-posztot intézte követőihez.


A képen Rotterdam városa látható, a posztban meg ezt lehet olvasni:

Régóta bántottak azzal, hogy kövér, meleg és csúnya vagyok, idétlen szemüvegeket viselek, még hülyébb ruhákkal. Az álmom viszont mindig a zenélés volt. De mini Harry Potterként - és azt hiszem, tényleg igazuk volt a ronda szemüvegekkel - táncoltam és énekeltem különböző musicalekben, szinte semmilyen támogatást nem kapva akkoriban a gyerekektől. A folyamatos támadásoktól rettegtem az olyan zsúfolt helyektől, mint Rotterdam. Féltem az ítélettől, hogy mindenki engem figyel. Szerencsére az elmúlt években sok olyan emberrel találkoztam, akik nemhogy elfogadtak, de látták, hogy van bennem tehetség is. Sokat utaztam és halálra dolgoztam magamat. De tudtam, hogy a kemény munka mellett a félelmeimet is le kell majd küzdenem, szóval meg is tettem. Rotterdam, te tettél éretté. Minden zsúfolt kis helyedet imádom

- írta Laurence, aki nemrég, még a döntő előtt vállalta fel biszexualitását.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

(@itsduncanlaurence) által megosztott bejegyzés, Febr 3., 2018, időpont: 5:37 (PST időzóna szerint)

A győztes dallal:

Kiemelt kép: Vyacheslav ProkofyevTASS via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!