A legrosszabb helyzetben a fővárosiak és Pest megyeiek vannak, de nem lehetnek teljesen nyugodtak Miskolcon, Debrecenben vagy Veszprémben sem.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/791561-510086-1685943121-315815-883066-1685943002-mentoauto-mti-scaled.jpg)
Míg az azonnali ellátásra szorulókhoz országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki 15 percen belül a mentők, addig az úgynevezett P2-be sorolt segélykérőknek már csak alig valamivel több mint a feléhez – ez derült ki egy jelentésből, amit az Országos Mentőszolgálat készített Pintér Sándor belügyminiszternek, és amit a Népszava közölt le.
Ahogy arról a lap beszámol: mind a P1-be, mind a P2-be sorolás azonnal ellátandó feladatot jelöl, a különbség csak annyi, hogy az előbbi esetben orvossal vagy mentőtiszttel dolgozó rohamkocsira van a szükség, az utóbbihoz „elég lehet” a mentőgépkocsi is.
A belügyminiszter a „Gálvölgyi-ügy” miatt rendelt el vizsgálatot. Május elején Gálvölgyi Jánoshoz annak ellenére nem érkeztek ki több mint egy órán át a mentők, hogy a színművész erős légzési nehézséggel küzdött és félrebeszélt. Végül rokonainak kellett a Kútvölgyi Kórházba vinniük.
A vizsgálat szerint május első másfél hetében csaknem 25 ezer azonnali-sürgős hívás érkezett a mentőkhöz. Ebből több mint négyezret soroltak azok közé, amelyekhez azonnal rohamkocsit kell indítani.
– tudta meg a lap.
A megyeszékhelyeken többnyire kiér a mentő 15 percen belül a sürgős esetekhez. 11 nagyvárosban minden P1-es esetben 15 percen belül a helyszínen voltak a mentők, 9-ben viszont csak 80-95 százalékban tudták ezt teljesíteni. E tekintetben a legrosszabb helyzetben a budapestiek, miskolciak, veszprémiek és debreceniek vannak.
A P2-es esetek közül (ide sorolták Gálvölgyit is) egyértelműen a fővárosiak vannak a legrosszabb helyzetben:
Átlagosan pedig 36 percet kell várni egy kocsira. Nincsenek jobb helyzetben a miskolciak sem: ott az esetek alig több mint felében jutnak a normaidőn belül segítséghez.
Megyei összehasonlításban a Pest megyeiek járnak átlagban a legrosszabbul: csak az esetek alig kétharmadában (63,9 százalékban) ér ki 15 percen belül a rohamkocsi. Ha pedig valakinek „csak” P2-be sorolt azonnali ellátásra volt szüksége, akkor alig harmaduk (31 százalékuk) kapott a vizsgált időszak alatt segítséget negyedórán belül.
A jelentésből kiderül az is:
Nyilvános adatokat a mentők kiérkezéséről egyébként 2017 óta nem közöl az OMSZ. Korábbi adatok szerint 2014-ben még a sürgős hívások 72,5 százalékában odaértek a betegért 15 percen belül, egy évvel később az esetek 68-69 százalékában, 2017-ben már csak 64-65 százalékában. A legrosszabb helyzet már akkor is Pest megyében volt.
A lassulás okait mentők a Népszavának azzal magyarázták, nincs elég ember és autó a feladatok zökkenőmentes teljesítéséhez. Egyre több orvos és mentőtiszt hiányzik a műszakokból, így nem lehet a sürgős esetekhez elegendő rohamkocsit küldeni.