Nincs értelme a találkozónak Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, miután Oroszország katonai csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába, jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden.

A Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Blinken az MTI tudósítása szerint úgy fogalmazott:

Most, hogy látjuk, az invázió elkezdődik, és Oroszország egyértelműen kinyilvánította, hogy teljesen elutasítja a diplomáciát, jelenleg nincs értelme ennek a találkozónak.

Az amerikai tárcavezető elmondta: levélben értesítette orosz hivatali partnerét, hogy lemondja a találkozót.

A korábbi tervek szerint Blinken csütörtökön, Genfben találkozott volna Lavrovval.

Az amerikai tárcavezető ismét kijelentette, hogy továbbra is elkötelezett a diplomáciai megoldás mellett. Blinken szerint Oroszországnak olyan lépéseket kell tenni, amellyel meggyőzi a nemzetközi közösséget, hogy komolyan gondolja a katonai tevékenységének csökkentését és a diplomáciai megoldás megtalálását.

Kuleba a sajtótájékoztatón "abszurditásnak" nevezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrán területek függetlenségét ismerte el.

Valójában Putyin nem az úgynevezett Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot ismerte el, hanem közvetlen felelősségét az Ukrajna elleni háborúért, amely egy indokolatlan háború egy európai szuverén állam ellen

- fogalmazott az ukrán külügyminiszter.

Kuleba üdvözölte az Egyesült Államok által bevezetett szankciókat, és további intézkedések elrendelését szorgalmazta Oroszországgal szemben.

Kapcsolódó

Biden bejelentette az Oroszországot büntető szankciók első részét

Bankok és oligarchák ellen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!