Annyira kimerült az 1 óra 40 perces merülés alatt a Hablány-tragédia áldozatainak felkutatásában résztvevő egyik búvár a Dunában, hogy átölelve a holttestet, lefeküdt az aljzatra, ott pihent meg, mondta az ATV-nek Nyíri Iván, a Búvár Szakszövetség elnöke.


Közölte a parton lévőkkel, hogy kicsit pihen, mert képtelen feljönni. Majd így, a karjában jött fel az áldozattal

- mesélte a drámai részleteket a szakszövetség elnöke.

Hozzátette, hogy a koreai és a magyar búvárok is hősök, hiszen minden nap az életüket kockáztatják. A Duna mélyén nem látnak semmit, tapogatózva, a szonárképpel a fejükben próbálják felfedezni a rögzítési pontokat.

Nulla látási viszonyok mellett, gyakorlatilag egy mosógépben kell elvégezni ezt a munkát. Ez egy nagyon nehéz munka, és komoly nyomást helyez mind a koreai, mind a magyar búvárokra.

A Clark Ádám úszódaruval kapcsolatban arról beszélt, az a kérdés, hogy mikor csökken a vízhozam 4 méter alá, mert a búvárok ekkor tudnak biztonságosabban dolgozni.

A búvárok a hajóépítő mérnökökkel és közlekedési szakemberekkel együtt azon gondolkodnak, hogyan lehet úgy rögzítési pontokat találni a hajón, hogy az nem roppan szét.

Közölte,

akár két hullám is meg tudja roppantani egy hajó testét, nem beszélve arról, hogy ez a hajó jelenleg egy roncs.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrök háromszáz embert hallgattak ki a hajóbaleset ügyében. A katasztrófával kapcsolatban ide kattintva találja legfrissebb híreinket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!