Az aranyérre tekinthetünk népbetegségként. Mindkét nemet nagyjából egyforma gyakorisággal érinti, és 50 éves kor felett az emberek több mint a felénél okozott már kisebb-nagyobb problémát.

Kiváltó okai között a genetika mellett megtalálhatjuk egyes munkakörök, tevékenységek, szokások hatásait, melyek nemenként eltérőek lehetnek. A férfiak talán büszkeségből - vagy annak "álcázott" aggodalom miatt - jellemzően sokára szánják rá magukat, hogy orvoshoz forduljanak, ezzel viszont komolyabb tünetek és szövődmények kialakulását kockáztatják.

Nyomás alatt áll a szigetelés

Először is nézzük, miről beszélünk. Az aranyér a végbélnyílástól mintegy két centiméterre található idegekkel, erekkel átszőtt, kötőszövetbe ágyazott visszérpárna. Ez a képződmény felelős a terület szigeteléséért, megakadályozza a szivárgást - ilyenkor megduzzad. Ha pedig átjárhatóságra van szükség a végbél nyílása felé, olyankor lelohad. Azaz igazán komoly szolgálatot tesz a tulajdonosának.

Megesik azonban, hogy a kötőszövet tartósan megduzzad, az érkötegek begyulladnak, kitágulnak. Ilyenkor viszkető érzés, egyre kellemetlenebb fájdalom jelentkezik, a végbélből vér szivároghat, sőt, kezeletlen aranyérbetegség esetén az érpárna idővel ki is türemkedhet a végbélből.

Az aranyérbetegség kialakulását előidézheti örökletes kötőszöveti gyengeség, egyes betegségek, de sokszor az életmódunk is felelős érte. Ugyanígy része lehet a betegség kialakulásában minden olyan tevékenységünk, ami erőlködéssel, pontosabban a hasüregi nyomás emelkedésével jár. Ezek között érhetők tetten a férfiakra inkább jellemző kockázati tényezők.

Sörhas és trónolás

Elsősorban a nehéz fizikai munkát említhetjük, ami fokozott mértékben igénybe veszi a has és a hát izmait: ilyen például a cipekedés és a rakodás. Ugyanez igaz a komoly erőkifejtést igénylő sportokra, mint amilyen például a súlyemelés.

Fontos szempont a táplálkozás is. A rostban szegény, zsíros ételek, a tipikus nagy evészetek ugyancsak növelik az aranyér kialakulásának esélyét, és komoly kockázati tényezőt jelent a "férfias" sörpocak is. Ebben az esetben ugyanis jelentősen megnő a már említett hasüregi nyomás, amely folyamatosan kifejti káros hatását, függetlenül attól, hogy az illető ül vagy áll.

Hasonlóan férfiszokásnak tartjuk az úgynevezett "trónolást", vagyis amikor az ember fia olyan sokáig ücsörög a WC-n, amit már a nagydolog elvégzése sem indokol. Hosszan tartó olvasgatás, telefonnyomkodás közben a gravitáció még akkor is ellenünk dolgozik, ha éppen nem erőlködünk. És persze a székelés közbeni erőlködés ugyancsak az aranyér kialakulását segíti, magyarán üdvösebb lenne mindig könnyű és gyors ürítésre törekednünk!

"Büszkeség" és komoly szövődmények

Érdemes néhány szót ejteni az úgynevezett férfiúi büszkeségről. Pontosabban arról, hogy a férfiak jellemzően valóban nehezebben, később fordulnak orvoshoz az egészségügyi panaszaikkal, mondván, hogy "csak egy kis fájdalom, majd elmúlik" vagy "minden aprósággal nem fogok orvoshoz rohangálni".

Az aranyér ebből a szempontból minősített eset, hiszen a legintimebb testrészünk érintett benne, így nem véletlen, ha az ember szorong, szégyelli magát miatta. Holott az időhúzás nemcsak azért veszélyes, mert az aranyér magától biztosan nem fog meggyógyulni, hanem a szövődmények miatt is: a tartósan fennálló, vérzéssel és gyulladással járó állapot nem marad következmények nélkül.

Az úgynevezett aranyeres krízis már az életminőséget jelentősen rontó, komoly fájdalommal és lázzal járó állapot. A folyamatos vérzés emellett vashiányhoz, vérszegénységhez vezethet, de állhat a hátterében a vastagbél daganatos megbetegedése is.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, a viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!