Többekről is beszélt az erotikus iparban egyebek közt leszbikus pornófilmekről is ismertté vált művésznő, aki szerint például Náray Tamás a „nagybetűs buzi”.


Aki a közelmúltban követte a pornóiparban ismertté vált Kelemen Anna megnyilvánulásait, tudhatja, hogy mostanában előszeretettel nyilvánul meg közéleti kérdésekben is – igaz, ezek eddig jobbára nem mentek túl általános igazságok ismételgetésén.

Eddig.

Most ugyanis interjút adott a HírFM-en Lentulai Kriszitán Bezzeg című műsorában. Ott a beszélgetés elején rögtön egy fontos kijelentést vágtak be, amelyben Kelemen Anna közli:

Megjegyzi azt is, hogy volt olyan ismerőse, aki szerint ő „nem is néz ki fideszesnek”. Hogy ez alatt mit kell érteni, az nem derült ki, de arra Lentulai is rákérdez, hogy hogyan fér össze a kormánypárt konzervatív jobboldalisága a művésznő múltjával.

Kelemen Anna szerint amikor ő pornózott, lényegében „semmit nem tett le az asztalra”. Állítása szerint éretlen gyerek volt, akinek a szülei nem kapták el a grabancát, hogy hogyan is jut ilyesmi az eszébe. Ugyanakkor kijelenti:

Arról is beszél, hogy korábban már ő is megkapta, hogy nagymagyar, sőt azt is, hogy tóthgabisodik , de ezzel a kijelentésekkel nem tud mit kezdeni.

A beszélgetés egy pontján szóba kerül az is, hogy ki lehetne Orbán Viktor lehetséges utódja. Kelemen Anna Szijjártó Péter jelenlegi külügyminisztert tartja alkalmasnak erre, mert „férfias és tökös”.

Szeretne aki bántja a kormányt, „az soha nem egy kielégült ember, vagy megelégedett”. Neveket is említ, például Molnár Áront vagy Náray Tamást, utóbbiról ezt mondja: „A nagybetűs buzi, és ehhez kapcsolódóan így is viselkedik.”

Kelemen Anna beszél konzervativizmusáról is, ami neki a következőket jelenti: „nacionalista érzésvilág, szavahihetőség, meghalni a hazáért, biztonság”. A volt pornósztár nem gondolja, hogy kettőnél több nem lehetne, nem szeretné, ha „hülye” mesekönyvek íródnának, és ő ennél komolyabb dolgokkal szeretne foglalkozni.

Lentulai Krisztián néhány emberről rövid jellemzést kér, amire Kelemen Anna a következőket válaszolja:

  • Havas Henrik izgalmas.
  • Ungár Péter megfoghatatlan. Zöld. Van benne potencia.
  • Gyurcsány Ferenc nem érdektelen.
  • Orbán Viktor vezér, most ő hős.
  • Dopeman izgalmas, Bruce Willis, Buddha, jót tett neki a kor.
  • Puzsér Róbert izgalmas elme, szívesen beszélnék vele, de lehet, hogy közben kimennék a büfébe.
  • Borkai Zsolt rendben van.

(Index)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!