A repülőgépek feketedobozai mindent rögzítenek, ami a gépen történik. Így a pilóták és a személyzet beszélgetését is.


A Sun összeállításában a pilóták utolsó mondatait idézik fel, amikor rádöbbennek arra, hogy le fognak zuhanni.

„Jó éjt, viszlát, sziasztok, meghalunk!"

1987-ben a lengyel LOT légitársaság egyik gépe Varsóból New Yorkba indult, de a felszállás után az egyik hajtómű felrobbant, a mellette lévő kigyulladt, a magassági kormánylap pedig megsérült.

A pilóták tudták, hogy irányíthatatlanná vált a gépük, amely végül Varsó mellett a Kabaty erdőbe zuhant le. 183 ember halt meg a katasztrófában, ez volt a legsúlyosabb légi baleset, amely egy Iljusin IL-62-es típusú géppel történt.

A pilóta utolsó szavai ezek voltak: „Jó éjt, viszlát, sziasztok, meghalunk!"

VIDEÓ: A szerencsétlenség helyszínéről

„Azt ne tedd!"

2016-ban a FlyDubai gépe egy erős vihar miatt nem tudott leszállni, kétszer is átstartolt, majd a földbe csapódott. A fedélzeten 62-en vesztették élüket. A vizsgálatok szerint valószínűleg emberi hiba okozhatta a Boeing 737-es tragédiáját.

Az egyik pilóta ezt mondta még utoljára: „Azt ne tedd!"

VIDEÓ: Az RT beszámolója

„Ennyi volt, fiúk! B... meg!"

2001-ben a Vladivostok Air Tupolev Tu-154M típusú gépe Vlagyivosztokba tartott, de Irkutszk repülőteréhez közeledve a pilóták elvesztették uralmukat a gép fölött, ami lezuhant. 145 ember halt meg a balesetben, melyet a pilóta hibája okozott.

A felvétel szerint ezt mondta utoljára: „Ennyi volt, fiúk! B... meg!"

„Tulajdonképpen ezek a körülmények nem tűnnek nagyon jónak, ugye?"

1979-ben az Air New Zealand McDonnell Douglas DC-10-30 típusú gépe egy kirándulórepülésre indult az Antarktisz felett, rossz időjárási körülmények között. Egy technikai hiba miatt a gép rossz irányba fordult, és a Mount Erebus oldalába csapódott. 257 ember vesztette életét.

A pilóta ezt mondta a becsapódás előtt: „Tulajdonképpen ezek a körülmények nem tűnnek nagyon jónak, ugye?"

VIDEÓ: Beszámoló a tragédiáról

„B... meg, meghaltunk!"

2009-ben a Rio de Janeiróból Párizsba tartó Airbus A330-as repülőgépen a gép sebességét mérő Pitot-csövek a fűtés ellenére is elfagytak. A gépen lévő 228 ember meghalt. A gép feketedobozát csak két évvel később találták meg.

A pilóta utolsó szavai ezek voltak: „B... meg, meghaltunk!"

VIDEÓ: Beszámoló a gép eltűnéséről

Hát így járunk"

2000-ben az Alaska Airlines gépe a mexikói Puerto Vallartából San Francisco felé repült, a pilóták elvesztették az uralmukat a repülő felett. Los Angelesben akartak kényszerleszállást végrehajtani, de a McDonnell Douglas MD-83 a Csendes-óceánba csapódott. 88 ember halt meg.

A pilóta a becsapódás előtt ezt mondta: „Hát így járunk".

„Anyu, szeretlek"

1978-ben a Pacific Southwest Airlines egyik gépe a pilóta és a torony hibájából San Diego mellett egy magánrepülővel ütközött. A gépen lévő 135 ember meghalt, és a földön még további hét ember esett áldozatául a becsapódó gépnek.

A kapitány felszólított mindenkit, hogy kapaszkodjanak, majd a személyzet egyik tagja ennyit mondott: „Anyu, szeretlek".

Forrás: Origo



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!