Két hónap után újra lehet alkoholt venni Dél-Afrikában. A kormány azért tiltotta a koronavírus-járvány miatti szigorításokkal együtt a szeszesitalok árusítását, mert az alkoholfogyasztással összefüggő erőszak kirívó problémát jelent az egész országban. A politikusok úgy gondolták, a szesztilalom bevezetésével a rendőrök és a kórházak jobban tudtak fókuszálni a fertőzés terjedésének visszaszorítására. A június 1-én újra kinyitó italboltoknál egész Dél-Afrikában hosszan kígyózó sorokban álltak a szomjas vásárlók.

Újra lehet alkoholt venni, ünneplő tömeg lepte el a boltokat Dél-Afrikában

Egy Johannesburgi üzletet azonban nem tudtak kinyitni, mert idő közben teljesen kifosztották. A tettesek a tömör betonpadlót áttörve jutottak be az üzletbe és nagyjából 300 ezer rand (több mint 5,3 millió forint) értékű whiskyt, brandyt, gint, vodkát, sört, bort és cidert vittek magukkal - írja egy helyi hírportál.

Az italbolt egy bevásárlóközpontban van, a tolvajok a szervizalagutakon keresztül jutottak el az üzlethelység alá, majd alulról átfúrták a padlót. Nem tudni, hogy az elkövetők mikor, mivel és mennyi idő alatt törték át a betont, csak az biztos, hogy többször is visszatértek az üzletbe. A biztonsági kamerák felvételei szerint, a tolvajok május 21-én, vagyis az újranyitás előtt tíz nappal jártak először az italboltban.

A tulajdonos csak akkor fedezte fel a bűncselekményt, amikor pénteken, két hónap után újra elment az üzletbe, hogy felkészüljön a hétfői nyitásra. A rendőrség 50 ezer rand (majdnem 900 ezer forint) jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Bloomberg / Getty)

Koronavírus - Még több hír a témában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!