Nick és Patrick 2019-ben vettek meg egy régi, lerobbant házat New York állam legkisebb falujában, Amesben. Az eladó, és több szomszéd is azt mesélte nekik, hogy a házat annak idején egy német származású egykori nemes, Adolf Humpfner gróf építtette, aki az 1920 - 1933-ig tartó szesztilalom idején alkoholcsempészetből élt.


A sztori annyira jól hangozott, hogy a két férfi biztos volt benne, csak afféle városi legendáról van szó - meséli Nick a BuzzFeed videójában. Nemrég azonban, amikor elkezdték felújítani a házat, a falakban, és a padlódeszkák alatt is gondosan becsomagolt whiskey-s palackokat találtak.

Nick egy gasztronómiai portálnak azt mondta, összesen több mint száz palack került elő, melyek egy része tele van, de több üvegből is párolgott ki több-kevesebb a szeszből az elmúlt közel száz évben. Nick és Patrick azt tervezik, hogy üres palackokat megtartják, visszateszik őket a helyükre, a padló alá, de deszka helyett egy üveglapot raknak majd föléjük.

A teli palackok közül csak egyet tartanak meg, hogy megkóstolhassák a százéves csepészwhiskeyt, a többit pedig elárvereztetik. A szakértők szerint a gyűjtők 500 és 1200 dollár (kb. 150 ezer és 210 ezer forint) közötti összegeket fizetnek majd palackonként a történelmi italért.

Ha bővebben is kíváncsi Nick és Patrick történetére, követheti őket a Facebookon, és az Instagramon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!