A Budapesti Rendőr-főkapitányság elutasította a feljelentést a török elnök testőrei által megvert férfi ügyében. Bán Tamás augusztus 20-án mutatott be az elnöknek, de nem bánta meg tettét.


A rendőrség szerint az Erdogannak Budapesten bemutató Bán Tamás leteperése és bántalmazása szabályszerű eljárás volt.

Bán Tamás az RTL Híradónak azt mondta:

Amikor a török elnök augusztus 20-án Budapesten járt, Bán Tamás a középső ujját bemutatva fejezte ki véleményét Erdogannak. Ezután az elnök testőrei bántalmazták, végül a TEK mentette ki a testőrök karjai közül.

A BRFK elutasította azt a feljelentést, amit az ügyben a napokban a legfőbb ügyész küldött a rendőrségnek.

A rendőrség a garázdaság vétségének lehetséges megvalósulását vizsgálta, de a határozatuk szerint az, hogy a török államfő testőrei augusztus 20-án megvertek egy magyar állampolgárt, nem bűncselekmény.

Bán az RTL-nek most azt nyilatkozta, hogy az ügyben magánszemélyként nem fog feljelentést tenni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!