A törvénytervezet elfogadásával visszatérhetnek a fegyelmi eljárások az iskolákba, illetve belenézhetnek majd a tanárok fenntartótól kapott laptopjaiba és tabletjeibe.


Több hónapos átfogó egyeztetést követően a kormány kedden benyújtja az Országgyűlésnek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét, amely megalapozza a pedagógusok társadalmi, szakmai megbecsülését, további jelentős béremelését - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

A közleményben a belügy a baloldalt hibáztatja a törvény körül kialakult tiltakozások miatt.

"A tervezet körül a baloldal részéről gerjesztett öncélú politikai viták, a diákokat erőszakba forduló tüntetésekbe sodró megmozdulások miatt ismét leszögezzük: a pedagógusok béremelési programja már rég elindulhatott volna, ha a baloldal politikusai havi 5-6 millió forintért Brüsszelben nem akadályozzák, hogy Magyarország megkapja a jogosan járó uniós forrásokat, s így a magyar pedagógusok mihamarabb átlagosan havi 800 ezer forintot keressenek” - írták.

A Belügyminisztérium szerint az új pedagóguséletpálya-törvény tervezete azt a célt szolgálja, hogy a gyermekeket nevelő, oktató pedagógusok szakmai és anyagi megbecsülése javuljon. A törvénytervezet elkészítését több hónapig tartó egyeztetés, és a pedagógusokkal három, a szülőkkel pedig egy online konzultáció előzte meg.

Az erről készült kormányzati ütemterv szerint 2025 januárjára a pedagógusok átlagbére el fogja érni a diplomás átlagbér 80 százalékát.

A törvény elfogadásával létrejön a teljesítményalapú bérezési rendszer, illetve a pedagógusok alapszabadsága 46 napról 50 napra emelkedik, melyből az igazgató legfeljebb 15 nappal rendelkezhet. Emellett a státusztörvény lehetővé teszi majd, hogy a munkáltatótól kapott laptopokba, táblagépekbe a munkáltató betekinthessen, valamint a fegyelmi eljárás intézményét is visszavezetik.

A törvény elfogadása ellen több hónapja tüntetnek tanárok, diákok és támogatóik, több tüntetésen össze is csaptak a tiltakozók a rendőrséggel, akik könnygázt bevetve oszlatták a tömeget.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!