A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara úgy látja, hogy a hatósági árszabályozás áruhiányt generál, torzítja a piacot, és több szegmensben is az importot erősíti a magyar termelők rovására.


Az egy éve bevezetett árstop mára betöltötte szerepét, a termelői, feldolgozói szervezetek és a kiskereskedelem szereplői a kivezetését javasolják - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán több szakmai szervezettel közösen.

- írták.

Úgy vélik, „az ársapka nem piaci, hanem szociális intézkedés”. Szerintük az élelmiszerkereskedelem terén az elmúlt időszakban a hazai ágazati érdekekkel ellentétes folyamat indult el. Egyrészt több szegmensben az import erősödik a hazai előállítók rovására, másrészt a kereskedők és a hazai beszállítók közt a korábbi években kiépült együttműködés, bizalmi kapcsolat gyengül.

A hatósági árszabályozás rövid távon kedvező a fogyasztóknak, azonban hosszú távon áruhiányt generál, torzítja a piacot és veszélyezteti a belföldi termékpályák fenntartható működését - fogalmaztak.

A közlemény szerint

A NAK által kiküldött közleményt a következő szervezetek támogatták: ÁFEOSZ-COOP Szövetség, Baromfi Termék Tanács, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Hússzövetség, Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács, Országos Kereskedelmi Szövetség, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!