Az Elon Musk alapította SpaceX mára az űripar egyik legfontosabb szereplőjévé vált. A cég hozta létre a Falcon 9-et, a világ első újrahasznosítható rakétáját, 2018-ban felbocsátotta minden idők egyik legerősebb - igaz, főként reklámcélokat szolgáló - rakétáját, az utóbbi időkben pedig egy hatalmas műholdflotta, a Starlink megalkotásán dolgozik. A SpaceX következő nagy célja, hogy a Crew Dragon űrhajójával asztronautákat juttasson a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A program főpróbája szerda este indulhat.

A Space Shuttle utolsó, 2011-es repülése óta ez lesz az első alkalom, amikor a NASA amerikai gyártású és az Egyesült Államok területéről felbocsátott űrhajót használ egy emberes misszióhoz.

Sőt ez lesz a történelem első olyan emberes küldetése, amiben egy magáncég által készített űreszközök szállítják az űrhajósokat.

Balról jobbra: Jim Bridenstine, a NASA igazgatója, Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója, illetve a Demo-2 két asztronautája, Douglas Hurley és Robert Behnken. Kép: Philip Pacheco / AFP

A tervek szerint a Crew Dragon Demo-2 teszt magyar idő szerint május 27-én 22:33-kor indul a floridai Kennedy Űrközpontból. Ha a kísérlet eredményei az elvárásoknak megfelelően alakulnak, egészen új korszak kezdődhet az űrutazásban.

Az utolsó pillanatban mondott le

Óriási meglepetésre alig egy héttel a történelmi teszt előtt lemondott a NASA emberes űrrepülésért felelős igazgatója, Doug Loverro. Egy kiszivárgott levél alapján ennek hátterében egy hiba áll, azt viszont nem tudni, hogy milyen típusú mulasztásról van szó. Loverro azt írta, lemondása a Crew Dragon küldetését nem fogja befolyásolni.

A Space Shuttle után

A NASA hosszú időn át, 1981 és 2011 között a Space Shuttle nevű űrhajórendszert használta arra, hogy asztronautáit a világűrbe juttassa. A program végül részben anyagi okok miatt szűnt meg, 2011 óta nem indult emberes misszió az Amerikai Egyesült Államok területéről, a NASA pedig azóta küldetéseihez orosz űreszközöket használ.

Az amerikai űrhivatal kilenc éve kiszolgáltatott az oroszoknak, az USA-nak pedig kiemelten fontos volt az alternatíva megteremtése.

Videók a témában:

A NASA 2014-ben két vállalat közül választotta ki a SpaceX-et, hogy saját gyártású űrhajóján asztronautákat szállítson az ISS-hez - a másik cég a Boeing volt. Ezzel az űrhivatal elkerülte, hogy magának, vagyis az adófizetőknek kelljen állnia az űreszköz fejlesztési költségeit. A SpaceX a feladat ellátására a Crew Dragont jelölte ki, az űrhajó a NASA által 2012 óta használt, automatizált teherszállító Cargo Dragon személyszállító változata. A kapszula hét űrhajóst képes szállítani, a NASA azonban csak négy, illetve a Demo-2 során két széket fog felhasználni.

A Crew Dragon. Kép: Flickr/Official SpaceX Photos

A Crew Dragon az utóbbi időkben több teszten is sikeresen szerepelt, május 27-én pedig első alkalommal szállíthat asztronautákat a világűrbe. A repülésen a NASA két veteránja, a 49 éves Robert Behnken és az 53 esztendős Douglas Hurley fog részt venni - mindkét asztronauta két alkalommal repült a Space Shuttle program keretében a Nemzetközi Űrállomáshoz.

Út az állomáshoz és vissza

Az űrhajó múlt hét pénteken és szombaton már átesett a felbocsátást megelőző teszteken. A Crew Dragon az indítás után 12 perc alatt fog kezdeti pályájára állni, és 19 óra alatt éri majd el a nagyjából 400 kilométeres magasságban keringő ISS-t. Az űrhajót szállító Falcon 9 első fokozata egy drónhajóra fog visszatérni, hogy később ismét felbocsáthassák. Ha minden a tervek szerint halad, a legénység csütörtökön 17:29-kor fog manuálisan dokkolni az űrállomásra. A csatlakozást a Crew Dragon automatizálva is képes lenne elvégezni, a Demo-2 során ugyanakkor a cél az, hogy az űrhajó minél több rendszerét kipróbálhassák.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Behnken és Hurley mikor fog visszatérni bolygónkra.

A teszt hosszát számos faktor befolyásolja, többek közt az is, hogy a Crew Dragon hogyan teljesít, illetve hogy mennyire rongálódik meg az űrben. A világűrben lévő űreszközökben ugyanis folyamatosan keletkeznek kisebb-nagyobb károk, a Crew Dragon pedig egyelőre maximum 119 napot tölthet el biztonságosan az űrben. A NASA szerint ezért a küldetés maximum négy, de legalább egy hónapos lesz. A szakértők folyamatosan monitorozzák majd az űrhajó állapotát, hogy meghatározzák a misszió pontos hosszát.

Behnken (balra) és Hurley (jobbra) a SpaceX űrruhájában. Kép: Flickr/Official SpaceX Photos

Az asztronauták az Atlanti-óceánban, Florida partjaitól keletre fognak visszatérni a földfelszínre. Nagyjából egy órával a landolás után a SpaceX hajója szedi majd fel a leszállás után várakozó űrhajósokat.

Az űrutazás új korszaka

Amennyiben a Demo-2 teszt sikeres lesz, még ebben az évben egy újabb Crew Dragon-küldetés követheti: ez lesz a Crew-1, a NASA és a SpaceX első közös operatív missziója az űrállomásnál. Ezen a repülésen már négy űrhajós, köztük egy orosz kozmonauta vesz majd részt.

A Crew Dragon sikere egészen új fejezetet nyithat az űrutazás történetében. A Demo-2 nemcsak az Egyesült Államok űrhivatala, hanem az űripari magánvállalatok számára is kulcsfontosságú lehet, és újabb küldetések előtt nyithatja meg az utat.

A SpaceX azt is tervezi, hogy űrhajóját idővel turisták szállítására is felhazsnálja. A vállalatnál bíznak benne, hogy az űrturizmus a közeljövőben látványosan fellendül, igaz, egyelőre csak a vagyonos rétegek engedhetik majd meg maguknak az utakat: egy-egy repülés ára több mint százmillió dollár lehet. A SpaceX a Space Adventures céggel közösen 2021 végén indíthatja el első turistajáratát.

Még módosulhat az indítás dátuma

Az utóbbi időszakban többször is felmerült, hogy a COVID-19-járvány miatt módosíthatják a Demo-2 indítási dátumát, a SpaceX és a NASA azonban úgy döntött, május végén felbocsátják a Crew Dragont. Ez viszont még nem azt jelenti, hogy az űrhajó a kitűzött időpontban bizonyosan elindul: Kathy Lueders, a NASA Kereskedelmi Legénységi Programjának vezetője szerint az időjárás miatt még csúszhat a teszt. Az eddigi előrejelzések nem igazán kedveznek a május 27-i indításnak, legközelebb május 30-án este lenne lehetőség a Crew Dragon felbocsátására.

Kiemelt kép: Flickr/Official SpaceX Photos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!