Utcára küldi kormánya minisztereit és államtitkárait Florin Citu román miniszterelnök, hogy népszerűsítsék az oltási kampányt - számolt be az MTI.


A kormányfő hétfői nyilatkozatában továbbra is elérhető célnak nevezte, hogy június elsejéig a húszmilliós Romániában ötmillió állampolgár kapja meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját. Hozzátette: kormánya valamennyi tagjának szerepet kell vállalnia az oltási kampányban, ezért jövő héten

afféle utcai kormányülést tartanak,

amely keretében válaszolnak az oltási központokból kijövők kérdéseire.

A miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy Románia az EU egyetlen tagországa, amelyben előzetes regisztráció nélkül bárki beoltathatja magát. Nyomatékosította: elegendő vakcina áll rendelkezésre még abban az esetben is, ha a szakemberek azt javasolják, hogy egy harmadik adag is szükséges a védettséghez. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a kormány a veszélyhelyzet meghosszabbítására készül.

Amint a G4media.ro portál figyelmeztetett: az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által közzétett rangsorban Románia 30 európai ország rangsorában a 27. helyen áll az első oltást megkapott felnőtt lakosság aránya tekintetében. A 18 év fölötti lakosság csupán 21 százaléka kapta meg az oltás első adagját. A második oltást is megkapott személyek aránya tekintetében az ország a tizedik helyet foglalja el.

Utóbbi eredmény annak tulajdonítható, hogy több más európai országtól eltérően Romániában nem halasztották a második oltás beadását annak érdekében, hogy minél többen kaphassák meg minél hamarabb az elsőt. Így a Pfizer vakcina esetében három, a Moderna esetében négy, az AstraZeneca esetében pedig nyolchetes különbséggel adják be az első és a második adagot.

A Maszol.ro portálon közölt elemzés szerint az oltásra jelentkezők napi száma közel egy hónapja negyedével-harmadával elmarad a központok oltási kapacitásától. A portál sérelmezte, hogy a hatóságok kérésre sem közölnek hivatalos adatokat arra vonatkozóan, hogy a veszélyeztetett kategóriákba tartozók hány százalékát sikerült beoltani, és az életkor szerint bontott adatokat sem hozzák nyilvánosságra. Utóbbit a portál annak tulajdonította, hogy miközben Európa más országaiban az idősebb korosztályt részesítették elsőbbségben, Romániában aránytalanul sok fiatalt oltottak be.

Romániában több mint egy hete előjegyzés nélkül is lehet oltásra jelentkezni, és a hatóságok oltási maratonokkal, autós oltási lehetőségek biztosításával próbálják jelentkezésre ösztönözni az érdeklődőket.

A hétfőn közölt hivatalos adatok azt jelzik, hogy az országban gyors ütemben javul a járványhelyzet. Az elmúlt 24 órában 620 új fertőzést és 68 - a járványnak tulajdonított - halálesetet jegyeztek. Megszokott azonban, hogy a hétfőn közölt adatok kedvezőbb képet nyújtanak, hiszen a hét végén jóval kevesebb tesztet végeznek, mint hét közben.

A romániai kórházakban jelenleg 6525 személyt kezelnek koronavírussal, és vasárnaptól immár ezer alá csökkent az intenzív terápiás osztályokon ápolt súlyos esetek száma.

Koronavírus

Az agy szürkeállományát is befolyásolhatja a COVID-19

Az oxigénes ellátásra szoruló betegek és a hosszan lázzal küzdők a leginkább érintettek.

Németország nem ismeri el beutazásnál a keleti vakcinákat

A korábbiaknál többen fizetik be a gyereküket nem ottalvós nyári táborba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!