Közös videóban buzdítja Szentendre lakosságát a koronavírus elleni védőoltásra a képviselőtestület és a polgármester.


Az ellenzéki vezetésű város honlapjára és Facebook-oldalára kedden került fel az a rövid film, amelyben Fülöp Zsolt polgármester és a Társaság az Élhető Szentendréért (TESZ) Egyesület nyolc képviselője kérik a lakókat, ne hezitáljanak. A politikusok saját gondolataikat, személyes érveiket kifejtve külön-külön buzdítanak arra, hogy akik még nem oltatták be magukat, azok is regisztráljanak, és családjuk, közösségük, nem utolsósorban saját maguk védelmében vegyék fel az oltást.

A filmben nem szerepelnek a városi önkormányzat fideszes politikusai, pedig a testület kisebbségi kormánypárti frakciója is meghívást kapott a kampányfilmben való részvételre.

Információink szerint az eredeti terv az volt, hogy a pozitív üzenet érdekében a négy fideszes egy-egy TESZ-képviselővel egyszerre álljon kamera elé. Ezt a javaslatot a Fidesz gyorsan elvetette, de továbbra is támogatta a kezdeményezést, ha a kormánypártiak is külön snitten szólalhatnak meg. Az egyik képviselővel el is készült a felvétel, amikor a kormánypárt teljesen lemondta a szereplést.

A Fidesz a múlt hét végén küldött körlevelet az önkormányzatnak, amelyben azt írták, hogy konzultáltak a párt városi csoportjával. Ennek eredményeként született az a döntés, hogy a Fidesz-frakció nem kíván a közös videóban szerepelni a TESZ-szel. Azt is kérték, hogy a Zakar Ágnes fideszes képviselővel elkészült snittet se használják fel a filmhez.

Laárné Szaniszló Éva a körlevélben a párt országos kommunikációjából vett elemekkel indokolta a döntést:

A baloldal az egész magyar társadalmat folyamatosan dezinformálja, elbizonytalanítja, félrevezeti és kétségek között tartja. A közösségi oldalakon, a Facebook-on, az Interneten, az újságjaikban, a médiában, a parlamenti felszólalásaikban és a nyilatkozataikban mindenhol csak hátráltatják a védekezést. Miközben a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy az Európai Unióból későn vagy nem a megfelelő mennyiségben érkező védőoltásokat keletről pótolják, Gyurcsány Ferenccel az élen az egész baloldal, a DK, a Momentum, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP folyamatosan azon dolgozott, hogy elriasszák az embereket az orosz és kínai vakcinák felvételétől. A baloldal kártékony, megtévesztő és felelőtlen tömegkommunikációs propagandájának is köszönhető, hogy olyan sokan megbetegedtek és haltak bele a koronavírus fertőzésbe Magyarországon. Éppen ezért határozottan szeretnénk kérni, hogy a helyi baloldal inkább Gyurcsány Ferencet próbálja meg lebeszélni az oltásellenes kampányáról!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!