Egyelőre nem hirdetheti ki a német államfő a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló európai uniós pénzügyi alap (Next Generation EU - NGEU) támogatásáról szóló törvényt - rendelkezett pénteken a német alkotmánybíróság, megakasztva a 750 milliárd eurós alap létrehozását.


Az alkotmánybíróság azzal indokolta a felfüggesztő határozatot, hogy el kell még bírálni egy beadványt, amely a jogalkotási folyamat leállítását célozza. Nem közölték, hogy ez meddig tarthat.

A beadványt a kormányzó CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párt egyik volt elnöke, Bernd Lucke és a hozzá csatlakozott nagyjából kétezer ember jegyzi. Szerintük a hitelfelvétellel finanszírozott NGEU ellentétes az uniós joggal, ezért Németországnak ki kell maradnia belőle.

A szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön fogadta el a kormány előterjesztését az NGEU-ról. Csak az AfD képviselői szavaztak nemmel. A törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája, a Bundesrat pénteken fogadta el a Bundestag által alkotott jogszabályt, amely akkor lép hatályba, ha Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök aláírja és kihirdeti. Az alkotmánybíróság ennél az utolsó állomásnál függesztette fel a folyamatot.

A kormány azt kérte a törvényhozástól, hogy emelje be a német jogrendbe a tagországok kormány-, illetve államfőit összefogó Európai Tanács tavaly december 14-én hozott határozatát, amelyben rendelkeztek az EU-s költségvetés bevételi oldaláról, az úgynevezett saját források ügyéről.

Az a határozat felhatalmazza az Európai Bizottságot, hogy bevonjon a tőkepiacról 750 milliárd eurót. A brüsszeli bizottság ezt csak akkor teheti meg, és a hitelfelvétellel szerzett pénzt is csak akkor oszthatja szét a tagállamok között, ha a határozatot valamennyi EU-tagnál ratifikálták, vagyis beemelték a nemzeti jogrendbe - emelték ki azt előterjesztésben.

A kormány azt is hangsúlyozta, hogy a hitelfelvétel egyedi, egyszeri eset, a súlyos gazdasági válsággal járó járvány miatt vált szükségessé, és nem jelenti az egyes tagországok által külön-külön, az NGEU-tól függetlenül felhalmozott adósság törlesztése iránti felelősség közösségi szintre emelését.

Ezzel szemben Bernd Lucke és társai azt az álláspontot képviselik, hogy az NGEU elkerülhetetlenül az adósságunió felé vezet, és ellentétes a közösségi joggal azért is, mert az EU nem vehet fel hitelt, kiadásait kizárólag a szó legszorosabb értelmében vett saját forrásból fedezheti, "idegen" tőke mozgósítása nélkül.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!