Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Schanda Tamás kijelentette, annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb problémával kelljen küzdeniük a vállalkozásoknak és a munkatársaiknak,

a támogatásokat már március első napjaiban folyósítják.

Az államtitkár elmondta, az ágazati bértámogatással havonta, átlagosan 100 ezer forintot fizetnek ki dolgozónként. Aki számára a munkáltatója kevesebbet igényelt, mert csak minimálbérre és 4 órára jelenti be, az kevesebbet is kapott.

Kapcsolódó

105 nap után kapta meg a bértámogatást egy budapesti kávézó

A Jedermann úgy vélekedett az összegről: nem sok, de legalább megjött.

Ismertette, hogy a program novemberi elindulása óta több mint 16 ezer munkaadó nyújtott be támogatási kérelmet, mintegy 115 ezer munkavállaló bérére, az igényelt A legfrissebb gazdasági mutatók alapján Magyarország még a koronavírus okozta válság idején is jobban teljesít, mint sok más, "nálunk akár gazdagabb uniós tagállam" - fogalmazott Schanda Tamás.

támogatási összeg meghaladja a 41 milliárd forintot. Az igények 95 százalékát már pozitívan bírálták el, és azok, akinek megítélték a támogatást, 99 százalékban már meg is kapták azt; ez csaknem 39 milliárd forintot jelent. A vendéglátás területén 22 milliárd forint bértámogatásról van szó.

Koronavírus - Még több hír a témában

Nyílt levélben kérik Orbánt, zárja be az iskolákat

A PDSZ azt kéri, a kormányfő hozza meg ezt a népszerűtlen döntést.

Szijjártó: Márciusban félmillió kínai vakcina érkezik

521 ezer magyar már megkapta a Covid-védőoltást


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!