A NAV december 3-án kihelyezte, majd eltávolította a havi (2008-as számú ) járulékbevallás 14.0-és verzióját, majd visszahelyezte a 13.0-ás verziót. Cikkünk megjelenésekor is csak ez látható az adóhatóság oldalán. A 14.0-ás verzióra pedig elutasító nyugtát küld jelenleg is a NAV.


A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete azért hívta fel a jelenségre a figyelmet közleményében, mert a NAV által javított bevallás kellene a 18 kiemelt tevékenységi körben elérhető, az 50 százalékos, legfeljebb a minimálbér másfélszeresének (241 500 forintnak) megfelelő, november 11. és december 12. között igényelhető ágazati bértámogatás elszámolásához, érvényesítéséhez. Ruszin Zsolt alelnök megkeresésünkre azt mondta, a korrigált bevallást már egy hónapja ki kellett volna rakni. Azonban mint fogalmazott, az adóhatóság Központi Irányításán a Bevallás Főosztálynak 22 nap alatt is csak egy hibás verziót sikerült elkészítenie.

Ruszin Zsolt hozzátette, a bértámogatási kiutalásának feltétele a bevallás, és a járulékfizetés. A szokásos határidő 12.-e lenne, de mivel az Államkincstár leáll december 15-ével, ha valaki még idén meg szeretné kapni a bértámogatást, akkor érdemesebb előbb leadnia a szükséges dokumentumokat.

Az MKOE szerint a problémát tetézi, hogy - szokásos módon - a december 12-i elszámoláshoz a bértámogatási elszámolólapokat a kormányhivatalokhoz már be kellett nyújtani, ha a munkáltató még idén szeretné megkapni a támogatást. Ehhez azonban a fenti bevallásra és a járulék befizetésének igazolására is szükség van.

A kormányhivatal azt javasolja, hogy a bérszámfejtési adatokat célszerű beküldeni már most, mert ezzel esély nyílik az idei elbírálásra. A bevallást és az utalási igazolást néhány nap múlva is lehet pótolni.

Kerestük a NAV-ot is, lesz-e működő 14.0-s verzió, és ha igen mikor. Amint válaszolnak, közöljük.

Koronavírus - Még több hír a témában

Koronavírus: Tömegesen jelentek meg a 100 ezer forintért bérlehető lakások Budapesten

Durván bezuhantak az albérlet árak.

Hosszú távú védelmet adhat a Moderna vakcinája

Müller Cecília: Karácsony előtt a lehető legkevesebb időt töltsük a bevásárlóközpontokban


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!