Bodó Sándor elmondta: az ágazati bértámogatás keretében a bérek 50 százaléka, maximum 251 100 forint kapható. Az államtitkár kiemelte, hogy érvényben van a kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozók után igényelhető támogatási forma is.


Mint mondta, a magasan képzett kutató mérnökök munkahelyét közvetlenül talán nem fenyegette veszély, de indirekt módon igen, mert azt tapasztalták, hogy a külföldi cégek részéről erőteljes a csábítás. Ezeket a jól felkészült szakembereket itthon kell tartani a magyar cégeknél, ezért a kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozók esetében három hónapig, havi 320 ezer forintot biztosítanak.

Bodó Sándor jelezte, hogy munkahelyeket teremtő támogatást is igényelhetnek a vállalkozások. A legnehezebb helyzetben lévők, a 25 év alatti és az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók alkalmazása esetén öt hónapig, havi 100 ezer forintos támogatás igényelhető.

Koronavírus

"Nem tisztel minket a kormány" - felmondott az intenzíves nővér, aki Boris Johnsont kezelte

Jenny McGee szerint az egészségügyi dolgozók nem kapnak elég tiszteletet és fizetést.

Szingapúrban is kezdődhet a 12-15 évesek Pfizer-oltása

Mágnessel próbálják elhitetni a konteósok, hogy mikrochip van a vakcinában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!