Két hét alatt hárommillió forintot szeretne összegyűjteni a Magyar Református Egyház és annak szeretetszolgálata afgán menekültek megsegítésére - derült ki a felekezet által szombaton kiadott sajtóközleményből. A kezdeményezés - mint írják - a Pakisztánban működő "Tehillim Segítő Kezek" nevű református szervezeté, ehhez csatlakoznak a magyar reformátusok. A november 5-e és 19-e közötti gyűjtésben kétszáz, Pakisztánba menekült afgán család és gyermek támogatása a cél.


A közlemény szerint azt szeretnék elérni, ha a menekülteknek el is kellett hagyniuk a szülőföldjüket, legalább közelebb tudjanak maradni hazájukhoz.

Az elmúlt 40 évben Pakisztán több mint egymillió afgánnak adott otthont. Az afgánok a világ egyik legnagyobb menekült-népessége közé tartoznak. Afganisztánban csak 2021-ben több mint félmillió ember kényszerült elhagyni otthonát. Az afgán menekültek mintegy háromnegyedét a szomszédos Iránban és Pakisztánban fogadták be, ebben a két országban több mint 2,2 millió menedékkérőt regisztráltak.

A lakóhelyüket elhagyni kényszerült afgánok az erőszak és a hajléktalanság mellett a szárazsággal és élelmiszerhiánnyal küzdenek, valamint korlátozott az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük is. Helyzetüket tovább súlyosbítja a közelgő tél, amely a térségben akár mínusz 12 fokos hideget jelenthet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!