Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is

- magyarázta Áder János szombaton a győri Révai Miklós Gimnáziumban diákoknak tartott klímaelőadásában.

A köztársasági elnök azt hangsúlyozta: mindenkinek, magánemberként és közösségként is tennie kell. Az államfő diákoknak tartott ötvenedik előadásában rámutatott: orvosként, mérnökként, közgazdászként, informatikusként vagy tanárként olyan kihívásokra kell majd hatékony, olcsó és fenntartható választ találniuk a hallgatóknak felnőttként, amelyek már most jelen vannak a világ mindennapjaiban. Ilyen az ivóvíz biztosítása, az energia-előállítás, -tárolás, vagy az aszály hatásainak kivédése.

A feladat a körforgásos gazdaság megteremtése, ahol a keletkezett hulladékra nem szemétként, hanem nyersanyagként tekintünk

- mondta Áder, és kiemelte, hogy fontos egyéni lépés az is, ha kevesebb műanyagot használunk a mindennapokban, csökkentjük otthonunk hőmérsékletét, akár csak egy fokkal is, vagy egy liter vízzel kevesebbet fogyasztunk egy nap.

A fenntartható szemléletet tovább adásával teszünk a bolygónk védelme érdekében, így van esély arra, hogy ne reménytelen helyzettel nézzenek szembe az unokáink.Fontos, hogy megőrizzük azt a természeti környezetet, ami most körbevesz minket

- folytatta a kormányfő.

Áder János előadásában kitért arra is, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációja még soha nem volt ilyen magas a légkörben az emberi faj megjelenése óta, mint ma. Ugyanígy a népesség növekedése sem volt még ilyen mértékű. Hangsúlyozta, hogy 1980 óta folyamatos a túlfogyasztás a bolygón, jelenleg az egy év alatt megtermelt mennyiség 1,7-szeresét fogyasztjuk el.

Érdemes megjegyezni, hogy az államfőnek leginkább protokolláris szerepe van Magyarországon, és a végrehajtó hatalmat gyakorló kormány léphet érdemben. Áder párttársai viszont nem látják ilyen súlyosnak a helyzetet: Gulyás Gergely miniszter például arról beszélt a kormány klímavétója után, hogy

Semmi nem sürget bennünket.

Magyar, lengyel, és cseh vétóval bukott el az európai uniós klímacél

Bár korábban Magyarország jelezte, meggondolta magát, és támogatni fogja a határozatot, végül leszavazta azt.

Orbán Viktor pedig állítólag csak púpnak tartja a hátán az egész klímaügyet, és egy munkatársa azt állította a linkelt cikkben, hogy nincs meggyőződve arról, hogy a miniszterelnök szerint a jelenlegi felmelegedést az emberi tevékenység okozza.

Áder János nem szólalt fel a kormány vétója ellen.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!