Minden előrejelzés a szélsőjobboldali populisták előretörését jósolja a májusi EP-választáson, amely nemcsak a migráció és a határvédelem, hanem a klímaváltozás kérdésében is változást hozhat a brüsszeli testületben.

A populisták alapvetően háromféle módon közelítik meg a globális felmelegedést:

  • vagy nem tekintik fontosnak;
  • vagy azt gondolják, hogy nem az ember tehet róla;
  • vagy egyáltalán nem hisznek benne.

Ez a felfogás tökéletesen látszik a szélsőjobboldali EP-képviselők munkájában: a brüsszeli populisták kétharmada rendszeresen a klíma- és energiapolitikai intézkedések ellen szavaz, és ez a trend a jövőben még inkább felerősödhet.

A szélsőjobboldal jellemzően azért ignorálja a klímaváltozást, mert attól félnek, hogy egy esetleges globális összefogás negatív hatással lenne az országuk gazdaságára és hátrányosan érintené a társadalmat.

Az egész folyamatot egy elitista megmozdulásnak állítják be, és ezzel a narratívával láthatóan új szavazókat tudnak maguk mellé állítani.

A kutyák és a macskák vegánok lesznek

Az euroszkeptikus, nacionalista Finnek nevű párt alig ötezer szavazat különbséggel veszített április elején az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal szemben a finn választásokon (az eredményt és várható következményeit ebben a cikkben elemeztük részletesen). A differencia ugyanakkor jóval nagyobb lett volna, ha a kampányidőszakban nem tudták volna megszólítani a konzervatív szavazókat egy megosztó témával. Ez pedig nem a bevándorlás volt, hanem a klímaváltozás.

Miközben az összes többi finn párt ambiciózus klímacélokat tűzött ki a választások előtt, a Finnek (akiket Igaz Finneknek is neveznek) a kultúrháború új frontjaként állították be a globális felmelegedést, és figyelmeztették a munkásosztályt, hogy átveri őket a városi elit.

Az agresszív környezetvédelmi intézkedések kiveszik a munkások szájából a virslit. A kutyáktól a macskákig minden állateledel 20-40 százalékkal megdrágul majd. Mi fog történni, amikor a szülők közlik a síró gyerekekkel, nem engedhetik meg maguknak, hogy kisállatot tartsanak?

- mondta Matti Putkonen, a Finnek politikusa egy televíziós interjúban. De még ez sem volt neki elég, és azt is hozzátette, hogy ha a liberálisok akarata érvényesülne, akkor a kutyákat és a macskákat vegán étrendre kellene átszoktatni.

Fotó: Jussi Nukari / Lehtikuva / AFP

A populisták riogató hangvétele beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A Finnek pártja tavaly novemberben még csak 8,1 százalékon állt, aztán áprilisban 17,5 százalékkal zárt és mindössze két tizedszázalékkal maradt el a győztes szociáldemokratáktól (igaz, 2011-ben még 19 százalékot szerzett). Főként olyan állampolgárokat sikerült megszólítaniuk, akik korábban nem vettek részt a választásokon.

A bevándorlással a finn populisták már nem tudtak és nem is akartak mit kezdeni, még úgy sem, hogy decemberben menedékkérők és menekültek erőszakoltak meg és zaklattak fiatal lányokat.

A Finnek képviselői többek közt inkább olyan szlogenekkel kampányoltak, hogy

ha minden finn meglőné magát, az semmit nem hatna a klímaváltozásra,

vagy

ha minden finn leállna az autóvezetéssel, akkor az egy perccel elhalasztaná a globális Armageddont.

És ezzel az érveléssel elnyerték a munkásosztály és a konzervatívok szimpátiáját.

Ragadós a példa

A Finnek mellett több más európai szélsőjobboldali párt is érzelmi kérdést csinált és támadást indított a klímapolitikai lépések ellen.

Németországban például már szintén lejárt lemez a bevándorlás kérdése, és egyre inkább úgy látszik, hogy a környezet lesz az új migráció. Ez egy olyan sokat vitatott téma, amit a populisták tökéletesen ki tudnak aknázni.

A klímaváltozás ellen tett lépéseket ugyanis elkezdték a saját bőrükön érezni az emberek. A legegyszerűbb példa erre az, hogy sok német városban idén betiltják a dízelautókat az Európai Unió nitrogén-dioxid-kibocsátást szabályozó rendelete alapján. A németek imádják a kocsijaikat, nemcsak mint tulajdont, hanem mint a nemzet találékonyságának és gyártási hatékonyságának jelképét is. Éppen ezért nagyon sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy megmondják nekik, mivel közlekedhetnek és mivel nem.

Amikor a Közlekedési Minisztérium kiadott egy előzetes jelentést arról, hogy limitálni kellene a sebességkorlátokat az autópályákon és megemelni a gázolaj árát a szén-dioxid-kibocsátás érdekében, a nép annyira felháborodott, hogy a kormány rögtön el is engedte a témát.

A németeknek egyébként is jó okuk van rá, hogy idegesek legyenek a német kormány bolygómentő intézkedéseire, miután bizonyos dokumentumok szerint az emissziós botrány kirobbanása előtt a kormányzat asszisztált ahhoz, hogy a Volkswagen és más autógyártók manipulálták a modelljeik károsanyag-kibocsátását.

És ez még mindig csak néhány eset a sok közül a klímaváltozás kapcsán, amit a populisták meglovagolhatnak.

Fotó: Peter Steffen / dpa / AFP

A Fidesz még a kivétel

Az Adelphi német kutatóintézet év elején készített egy felmérést arról, hogy az európai populisták miként viszonyulnak a klímaváltozáshoz, az eredmény pedig hűen tükrözi a fentebb leírtakat.

Stella Schaller és Alexander Carius, a tanulmány szerzői a 21 vizsgált pártot 3 kategóriára osztották:

  • 7 párt tartozik a szkeptikusok és tagadók közé, ezek elutasítják a globális felmelegedésre vonatkozó tudományos kutatások megállapításait. Ide tartozik többek között az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Svéd Demokraták.
  • 11 párt alkotja az óvatosak csoportját, ezeknek vagy nincs határozott elképzelésük a klímaváltozásról, vagy kevés jelentőséget tulajdonítanak annak. Ilyen az olasz Északi Liga és a Jog és Igazságosság (PiS).
  • 3 pártra szűkül az elfogadók tábora, ezek elismerik, hogy a klímaváltozás veszélyt jelent a világunkra. A Fidesz mellett a lett Nemzeti Szövetség is ilyen, és érdekes módon ide sorolták a Finnek pártját, ami a felmérés készítése óta eltelt hónapokban egyértelműen átállt a tagadókhoz.

A dokumentumban kitérnek hazánkra, és idézik Orbán Viktor 2017-es nyilatkozatát, amikor úgy fogalmazott,

Magyarországon konszenzus van arra vonatkozóan, hogy a klímaváltozás létezik, veszélyes, és mivel globális jelenség, globális fellépés szükséges ellene.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy bár a szavak szintjén remekül védi a klímát a magyar kormánypárt, az Országgyűlés pedig elsőként ratifikálta a világon a párizsi klímaegyezményt, a gyakorlatban nem tükröződik ez a mentalitás.

A Fidesz Magyarországon a migrációval még tud riogatni, de amint elfogy a lendület és ellövi az összes puskaport, a minta alapján a klímavédelemhez is nyúlhatna, mert a két téma közel ugyanannyira megosztó. Bár Magyarországon annyival árnyaltabb a helyzet és bonyolultabb a képlet, hogy a környezetvédelem egyáltalán nem számít központi politikai témának.

Igaz, amíg Orbán ki nem találta "magyar témának" a bevándorlást, addig arról sem sokat hallottunk politikusoktól.

Berlin, 2019. március 29. A globális felmelegedés ellen hathatósabb intézkedéseket követelõ berlini tüntetés résztvevõi 2019. március 29-én. MTI/EPA/Felipe Trueba

A Föld megmentéséért tüntető fiatalok nyílt levelet írtak a magyar, cseh, német és lengyel kormánynak

Úgy érzik, vezetőik semmit nem hajlandóak megtenni értük.

Kiemelt kép: Julien Warnand / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!